A Liu fivérek és a nők között tökéletes volt az összhang Pekingben

Vegyes váltónk bejutott az elődöntőbe az olimpiai kvalifikációs sorozat nyitó versenyén, egyéniben Liu Shaoang hibázott.

Magyar Nemzet
2021. 10. 21. 13:16
Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintsük jó előjelnek azt, ahogy ma elkezdődött a rövidpályás gyorskorcsolyázók négy állomásból álló olimpiai kvalifikációs sorozata! A nyitó állomáson, Pekingben a férfi 1500 méteres szám előfutamaival indult a pontgyűjtés, és a legelső futamot olimpiai bajnok váltónkból Liu Shaolin Sándor nyerte meg. A jövő évi téli olimpián – amit februárban ugyancsak a kínai fővárosban rendeznek –  ebben a számban 36-an léphetnek majd jégre, nemzetenként legfeljebb hárman, 500 és 1000 méteren 32 fős lesz az ötkarikás játékok mezőnye. A mihez tartás végett, most 1500-on nyolcvanhárom induló volt. Bátyja után az ugyancsak olimpiai bajnok Liu Shaoang szintén futamgyőztesként lépett tovább, az amerikai születésű Krueger John-Henry csak időeredményével, a harmadik helyen, de a lényeg az volt, hogy mindhárman bekerültek a negyeddöntőbe. Liu Shaoang itt is megnyerte a futamát, Kruger másodikként abszolválta a magáét, a negyedikként célba ért Liu Shaolint pedig a versenybírók juttatták tovább, mert a koreai ellenfele szabálytalankodott vele. Szombaton tehát mindhárom indulónk az elődöntőben folytathatja, a legjobb huszonegy között.

Liu Shaolin Sándor a pekingi világkupa plakátjára is felkerült:

500 méteren az első akadályt a után Krueger is futamgyőztesként vette, a másodikat Liu Shaolin és Krueger szintén, viszont itt az utolsó futamban Liu Shaoangot kizárták – ez bizony hideg zuhany számunkra. Szombaton Liu Shaolin és Krueger a negyeddöntőben a legjobb húsz között folytathatja. (A kvalifikációs sorozatban mindenkinek a három legjobb eredményét veszik figyelembe, így Liu Shaoang még kijavíthatja a mai hibáját.)

A nőknél 1500 méteren a hatvanhárom induló a negyeddöntőben kezdett, s itt nagyobb volt a tülekedés, minden futamba hét versenyzőt soroltak be. a második helyen ment tovább az elődöntőbe, a legjobb huszonegy közé, ugyanakkor Sziliczei-Német Rebeka harmadik, valamint a még csak tizenhét éves Somodi Maja ötödik helye ehhez nem volt elegendő. 500 méteren az első körből Jászapáti az első, Kónya Zsófia a második helyen lépett tovább, Somogyi Barbara az ötödik helyével kiesett. A második körben Jászapáti és Kónya is harmadik lett a futamában, de időeredményeikkel mindketten negyeddöntősök lettek, ott vannak a legjobb húszban, s szombaton egyaránt a második futamban lépnek jégre.

A pekingi olimpián a férfi és a női váltó mellé most először bekerült a programba a vegyes váltó is, ebben két-két férfi és nő indul 2000 méteren. Az ötkarikás kvóta kivívásához nem elég a legjobb nyolc között zárni majd a pontversenyben – miként a másik két váltó esetében –, az is feltétel, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni indulási jogot is szerezzen. Ami nálunk a nőknél komoly kihívás.

A pekingi világkupára húsz vegyes váltó adta le a nevezését, így négy ötös negyeddöntős futamot alakítottak ki, ahonnan az első és második helyezettek juthattak be a vasárnapi elődöntőbe. A mieink Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összeállításban léptek jégre, mégpedig az oroszok, a franciák, az ukránok és a fehéroroszok társaságában. S négyes fogatunk, amely korábban már szerzett két világkupa-aranyat, most is parádés produkcióval rukkolt ki, megnyerte a futamát, a táv utolsó harmadában magabiztosan vezetve. A vegyes váltó nem egyszerű műfaj, hiszen a férfiak és a nők nem ugyanazon a sebességen korcsolyáznak, így a váltás is nehezebb, mint az egynemű váltóknál, de a mieinknél tökéletes volt az összhang. A második helyen a franciák végeztek, vagyis a mindig nagy rivális oroszok elvéreztek. A legjobb nyolc közé még a Koreai Köztársaság, Kanada, Hollandia, Japán, Kína és Olaszország került be.

Pénteken az 1000 méter selejtezőjét, valamint a 3000 méteres női és az 5000 méteres férfiváltó negyeddöntőjét rendezik meg a kínai fővárosban.

A kvalifikációs világkupa-sorozatban a pekingi vk-nyitány után egy héttel a japán Nagoja lesz a házigazda. A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között, majd a hollandiai Dordrechben zárul a vk-sorozat november 25. és 28. között.

Borítókép: Liu Shaolin Sándornak az első napon minden sikerült Pekingben. Fotó: Illyés Tibor/MTI

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.