A DVTK vezetőedzője szerint csak a csúcsot szabad megcélozni

Nagy hajrával került az élre az NB II-ben a Diósgyőr, amely az őszi idény felénél még csak a hetedik helyen állt a tabellán. A csapat nyáron kinevezett vezetőedzőjével beszélgettünk az építkezésről, a célok értelméről, a fogadtatásról, a másodosztály nehéz közegéről és a vetélytársakról. Kondás Elemér az élvonalban már nyert két bajnoki címet, most egy szinttel lejjebb szeretné átélni az aranyéremmel járó érzést.

20210527 Miskolc fotó: Kozma István KI DVTK sajtótájékoztatóján bemutatkozik Kondás Elemér, borsodi szakember, a DVTK új vezetőedzője. KÉPEN: Kondás Elemér DVTK vezetőedzője Fotó: Észak-Magyarország/Kozma István

– Ha csak az őszt nézzük, akkor mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó?

– Ha tényleg csak azt nézzük, akkor mondhatjuk, de ez egyelőre résztáv, hátravan még tizennyolc forduló, tehát korai lenne bármit is ünnepelni.

– Az elején úgy látszott, nagyon nehezen áll össze a csapat.

– Ez várható volt. A kiesés után szinte teljesen kicserélődött a keret, tizenkilenc új játékos jött máshonnan vagy az akadémiáról. Elmentek a légiósok, aki a magyarok közül maradt, az pedig alig játszott a tavasszal sérülés miatt vagy azért, mert nem fért be a csapatba. Innen kellett elkezdenünk építkezni, és tudtuk, ehhez időre van szükség.

Fotó: Czeglédi Zsolt

– Mégis, amikor kinevezték, nem kért haladékot, azonnal a visszajutásról beszélt célként. Mi táplálta a bátorságát?

– Az, hogy a Diósgyőrnek az élvonalban van a helye, nekünk pedig nem kifogásokat kell keresnünk, hanem tennünk a dolgunkat. Veszélyes hely az NB II, számtalan példa mutatja, hogy ha valaki kiesik az első osztályból, és nem jut vissza onnan azonnal, akkor könnyen benne ragadhat. Ebből a szempontból tehát nincs idő, muszáj gyorsan visszakerülni.

– A szurkolók magas igényeit ismerve egyáltalán mondhatott volna mást?

– Az, hogy a részükről nagy a nyomás, teljesen természetes. A kiesést érthetően traumaként élték meg, szóba sem jöhet más, mint a feljutás, és nekünk ennek kell megfelelni. Ez nekem tetszik, mert nem szeretek a langyos vízben lubickolni: ott érdemes dolgozni, ahol a célok és az elvárások igazi kihívást jelentenek, és Diósgyőr ilyen hely.

– Ezzel együtt a tizenegyedik forduló után csak a hetedik helyen állt a csapat. Nem tartott attól, hogy korán elúszik a hajó?

– A pakliban benne volt, hogy a vezetők válságosnak ítélik meg a helyzetet, de nem így történt. Akkoriban már kezdtünk úgy játszani, ahogyan elképzeltük, de a hibák miatt sok pontot veszítettünk. Ebben a fordulóban kimondottan jól futballoztunk, mégis kikaptunk Szegeden, ami szült némi bizonytalanságot, de attól fogva elindultunk felfelé. A húsz bajnoki meccsünket négy ötös szakaszra bontva jól látható a fejlődés, az utolsóban például elértük a két szerzett gólos átlagot, ami a kapott góloknál egy alá süllyedt. Ez fontos, hiszen hosszú távon csak így lehetünk eredményesek.

– Játékosként és edzőként is Debrecenben érte el a sikereit, így a közvélemény debreceniként ismeri. Hogyan fogadták Diósgyőrben?

– Itt pontosan tudták, hogy valójában hazajöttem. A megyében születtem, itt nevelkedtem, Miskolcon jártam iskolába és kezdtem el futballozni, játszottam a DVTK-ban, előtte pedig rendszeresen kijártam a csapat meccseire szurkolóként. Az ötvennyolc évemből az első harmincat itt éltem le, így aztán mindenki nagyon barátságosan fogadott.

– A Lokival két bajnoki címet nyert az élvonalban. Ott vagy a másodosztályban nehezebb a csúcsra jutni?

– Egyformán nehéz, mindkét szinten keményen meg kell dolgozni érte. Az élvonalban a futball játékosabb és gyorsabb, itt viszont keményebb, nagyon sok a párharc, a brusztolás, több a mérkőzés, de egy pillanatig sem lehet lazítani, mert mindenki legyőzhet mindenkit, és ha kihagysz, a vetélytársak azonnal megelőznek.

– A bajnoki cím vagy a feljutás ténye a cél?

– Ha döntetlenért lépsz pályára, akkor valószínűleg kikapsz, ezért csak a csúcsot szabad megcélozni. A bajnoki aranyérem a cél, azért dolgozunk, de az is igaz, hogy a legfontosabb a feljutás, csak annak az elmaradása jelentene kudarcot.