Tar feje, jellegzetes bajusza és kedves raccsolása csak ráerősített az egyéniségre, mintha mindig Hacsek és Sajó történetet mesélt volna. Pedig csak a felszínes megfigyelő szerint poénkodott. A sakkot véresen komolyan vette. Akár úgy is, mint a potenciális ötödik tusát.
A búcsúztatás elkoptatott frázisa az égi csapat, ahová az elhunyt csatlakozik. Kállai Gábor hiányozni fog itt, lenn, a földön, de valami azt súgja, ott, fenn, a régi nagy egyéniségek társaságában talán jobban érzi majd magát. Ebben vigasztalódjunk, rá gondolva abban bízva, a mennyekben még internet, számítógép nélkül játsszák a sakkot. Mint régen, a kávéházakban.
Borítókép: Kállai Gábor (Fotó: Magyar Sakkozásért Alapítvány)
