Leginkább úgy tudjuk, hogy a gyorskorcsolya a hollandok találmánya, akik a 16. században a befagyott csatornákon már rendszeresen közlekedtek vagy csak önmaguk örömére csúszkáltak, de az úttörő szerepét a skandinávok és az angolok is maguknak vindikálják. Az is eldönthetetlen, hogy hol volt az első „hivatalos” verseny; mindenesetre a korcsolyasport első nagy reklámja a 16. században élt id. Pieter Bruegel egyik remek festménye: Vadászok a hóban, a távolban korcsolyázók. Az első kocsolyázóklub 1742-ben Skóciában alakult meg (Edinburgh Skating Club), harminc évvel később pedig egy brit tüzér hadnagy, Robert Jones leírta a műkorcsolyázás alapvető formáit, a köröket és a nyolcasokat. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (Nemzetközi Korcsolyázó Unió, azaz ISU) 1892-ben alakult meg, egy évvel azután, hogy Amszterdamban megrendezték a gyorskorcsolyázók első négytávú összetett világbajnokságát.
A műkorcsolyázók először 1896-ban, Szentpéterváron versenyeztek vb-n, s bemutatkozhattak az 1908-as londoni nyári olimpián is! A férfiaknál a svéd Ulrich Salchow nyert, akinek a neve ma is minden műkorcsolya közvetítésben elhangzik a nevét viselő ugrás miatt – csak éppen ma már akár négyet is fordulnak a levegőben a versenyzők, mielőtt visszaérkeznek belőle a jégre. A műkorcsolyázók 1908 után legközelebb 1920-ban szerepeltek, másodszor és egyben utoljára a nyári olimpián. Antwerpenben is egy svéd, Gillis Grafström bizonyult a legjobbnak, aki 1924-ben már az első téli olimpián, Chamonix-ben nyert, majd 1928-ban, St. Moritzben is győzött, és még 1932-ben, Lake Placidben is jó volt az ezüstéremre. Itt, az Egyesült Államokban született meg a téli olimpiák első magyar érme is: a Rotter Emília, Szollás László duó páros műkorcsolyázásban bronzérmes lett. A duó a harmadik helyét 1936-ban, Garmisch-Partenkirchenben is megismételte. Rotter Emíliát élete végéig nyomasztotta, hogy kezet fogott Adolf Hitlerrel, erről évtizedekig még családjának sem beszélt.
A páros műkorcsolyázás még egy ezüstöt (Kékessy Andrea, Király Ede – 1948, St. Moritz) és két bronzot hozott számunkra (Nagy Marianna, Nagy László – 1952, Oslo és 1956, Cortina d’Ampezzo). Kékessyék egyértelműen aranyat érdemeltek volna, azonban a nyugati pontozói blokk egy belga kettőst eléjük rangsorolt, pedig a rivális duó hölgy tagja a fenekére esett…
Jégtáncban is lett egy második helyünk, 1980-ban, Lake Placidben a Regőczy Krisztina, Sallay András kettős révén, amelynek ugyancsak arany járt volna, és az is került volna a mieink nyakába, ha a szovjet pontozó galádul nem a harmadik helyre rangsorolja őket, megágyazva így a futtatott szovjet páros, a Natalija Linicsuk, Gennagyij Karponoszov duó győzelmének. 1948-ban elsikálták a történteket, 1980-ban az amerikai média előtt ezt már nem lehetett megtenni, Regőczyék lepontozásából világbotrány lett – ám a végeredményen ez nem változtatott.
Gyorskorcsolyában egy negyedik helyig jutottunk az olimpiákon: 1948-ban 10 ezer méteren Pajor Kornélt egy svéd és két finn versenyző előzte meg, három másodperccel maradt le a dobogóról. Egy évvel később aztán Oslóban ő nyerte meg az összetett világbajnokságot, Norvégiából azonban nem tért haza, Svédországban telepedett le. Az 1951-es, davosi vb-n úgy lett harmadik, hogy „független” versenyzőként szerepelt. Ha gyorskorcsolya, szólnunk kell Hunyady Emeséről is, aki 1984-től 2002-ig hat téli olimpián vett részt, de csak az elsőn, 1984-ban magyar színekben, a világra szóló eredményeit pedig ezután már osztrákként érte el: 1992-ben, Albetrtville-ben 3000 méteren bronzérmes szerzett, majd 1994-ben, Lillehammerben ugyanezen a távon ezüstöt, 1500-on pedig olimpiai bajnok lett! (1992-ig ugyanabban évben rendezték a nyári és a téli olimpiákat, ezt követően azonban „elváltak” egymástól, ezért lehetett két év múlva újra téli olimpia.)
Magyarország első aranyérmére a téli olimpiákon 2018-ig, a legutóbbi, phjongcshangi ötkarikás játékokig kellett várnunk, de azt már az előző olimpiák megmutatták, hogy az 1992-ben műsorra került rövid pályás gyorskorcsolyában ott vagyunk a legjobbak között. Amikor 2006-ban, Torinóban Knoch Viktor 16 évesen ötödikként zárt 1500 méteren, 26 év után lett újra téli olimpiai pontszerzőnk. S utána még Torinóban női 1500-on Huszár Erika a negyedik helyen végzett. A sportágban 2010-ben (Vancouver) és 2014-ben (Szocsi) is ott voltunk a pontszerzők között, 2018-ban pedig a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba összetételű férfiváltónk megszerezte a történelmi aranyunkat. A végén Liu Shaoang megelőzte a kanadai, bátyja pedig a kínai ellenfelét, s Liu Shaolin Sándor haladt át elsőként a célvonalon. Azt azért még ki kellett várunk, hogy a zsűri a videózás után szentesítse a magyar győzelmet, felhőtlenül ünnepelni csak ezután kezdhettünk. Válogatottunk pedig a Liu fivérek vezérletével most Pekingben is sok örömet szerezhet nekünk.
Éremhalmozók a korcsolyasportban
Gyorskorcsolyában nagy pályán és rövid pályán is több távon versenyeznek, és ebből a legtöbbet az amerikai Eric Heiden hozta ki, aki 1980-ban öt egyéni aranyat nyert: 500, 1000, 1500, 5000 és 10 000 méteren sem tudták legyőzni. A jeges sportok legnagyobb éremhalmozója, a holland Ireen Wüst 2006 és 2018 között öt aranyat, öt ezüstöt és egy bronzot gyűjtött be. Rövid pályán az orosz Viktor An (2006, 2014) a legeredményesebb hat arannyal és két bronzzal, aki Torinóban még dél-koreai színekben, An Hjun Szu néven szerzett három első és egy harmadik helyet. Műkorcsolyában a cikkünkben említett Gillis Grafström mellett a norvég Sonja Henie (1928–36), párosban két partnerrel a szovjet Irina Rodnyina (1972–80), valamint jégtáncban a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir duó (2010–18) nyert három aranyat, utóbbi annak köszönhetően, hogy 2014 óta már műkorcsolyában is van csapatverseny.
Borítókép: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyének ünnepélyes éremátadásán a phjongcshangi téli olimpián (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
