A Napoli edzője Horváth Ferenc stílusában nyilatkozott

Csütörtökön a Napoli labdarúgó-csapata az FC Barcelonát fogadja az Európa-ligában. Az olaszok edzője, Luciano Spalletti egyik játékosát Diego Maradonához hasonlította, szerinte a Barca Lionel Messi nélkül is ugyanolyan erős, a csapatának pedig olyannak kell lennie, mint a katonáknak a videójátékban.

Magyar Nemzet
2022. 02. 23. 21:07
662363945
FBL-ITA-SERIEA-BOLOGNA-ROMA Fotó: GIUSEPPE CACACE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múlt héten rendezték a párharc első meccsét, Barcelonában 1-1 lett a végeredmény, így Nápolyban dől majd el, hogy melyik csapat jut az El-ben a legjobb tizenhat közé. Luciano Spalletti elemében volt a mérkőzés előtti nyilatkozatában.

– A Barcelona nagyon erős csapat – állapította meg az olasz edző, majd belelendült. – Persze, ott volt nekik aki már nincs, de így is ugyanazt a minőséget képviselik, nagyszerű játékosokkal a pálya minden pontján. Harcolnunk kell. Aki harcol, az veszíthet, de aki nem harcol, az már veszített is. Kockázatot kell vállalnunk, támadnunk kell, megmutatni, mit akarunk elérni. 

Kemény meccs lesz, olyanok leszünk, mint a katonák a videójátékban. Meg kell küzdenünk a pozíciókért a pályán, különben lelőnek és meghalunk. Nincsen favorit, és mindkét csapatnak érdeke, hogy elkerüljük a hosszabbítást.

Már-már Horváth Ferenc-vicces, erős, olykor megdöbbentő hasonlatai jutnak erről eszünkbe, amelyekkel színesítette az NB I sokszor unalmas edzői értékeléseit.

Megkérdezték Spallettit Diego Maradonáról is, hogy szerinte ő kinek szurkolna most, ha még élne. Az argentin legenda ugye játszott mindkét csapatban, és noha a pályafutásában a Napoli volt az igazán meghatározó csapat, de 1982 és 1984 között a katalánokat is erősítette.

– Sok mindent olvastam Maradonáról, aki mindig szeretett állást foglalni – kezdte Spalletti. – Meggyőződésem, hogy mellettünk állna. Olyan csapattá válunk, amely méltó Maradonához. Ő szerette a látványos támadófutballt, és erre készülünk. Nálunk most az, akiben megvan egyfajta állatias düh, ami nagyon fontos a kulcspillanatokban. Maradonának is megvolt ez a tulajdonsága. Ezek olyan karakteres képességek, amiket nem könnyű megtalálni más játékosokban.

Eddig nem sokan találtak párhuzamot Maradona és a 23 éves nigériai csatár között, de Spalletti most ezt is megtette. Ettől függetlenül Osimhennek valóban kiváló idénye van, húsz meccsen tizenegy gólt számlál, a Transfermarkt 60 millió euróra becsli a piaci értékét.

Borítókép: Luciano Spalletti (Fotó: Giuseppe Cacace)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.