– A franciaországi meccset követően az egész csapat kapott néhány nap szabadságot, és amióta az letelt, a saját felelősségemre én is lejárok a terembe az edzésekre. Persze, csak azt és annyit csinálok egyedül, amennyi nem ártalmas, és amennyit bírok, de remélem, hétfőtől már teljes értékű munkát tudok végezni a társakkal együtt. Ami pedig a visszatérést illeti, azt tervezem, hogy a jövő hét végén már a pályán lehetek a Magyar Kupa miskolci háromnapos döntőjében. Már elkészült a maszk, amelyet az éles edzéseken és a meccseken viselni fogok, a szükséges orrműtétre pedig a szezon befejezése után kerülhet sor.

A Sopron Basket az ősszel remekül kezdett a magyar bajnokságban és az Euroligában is, ám december elejére megtorpant. Hol egyik, hol másik játékos esett ki betegség vagy sérülés miatt, edzetlenül, formán kívül játszottak többen is, és váratlan vereségek is érték a csapatot. Igaz, itthon továbbra is az élen áll, az Euroligában pedig nyolc közé került, és más csapatok elmaradt egymás elleni meccseinek a pótlásakor derül ki, hogy a második vagy a harmadik helyen végzett-e.
– Ez egy ilyen év, de remélem, lassan kiegyenesedünk – mondja Fegyverneky Zsófia. – A szezon elejétől fogva mostanáig nem tudtunk teljes csapattal edzeni, mindig akadt néhány hiányzó, tehát folyamatosan küszködünk ezzel a gonddal. Most viszont, ha nem jön közbe semmi, akkor végre nem lesznek hiányzók, és ki tud majd jönni az igazi képessége a csapatnak. Az olimpiai bajnok Stefanie Dolson érkezése jó hír a számunkra, láttam már őt játszani, komoly erősítés lesz, biztosan sokat tud majd nekünk segíteni. Remélem, a jövő héten egészségesen érkezik meg Sopronba...
Borítókép: Fegyverneky Zsófia nagyon összpontosít az egyik mérkőzés előtt (Fotó: fiba.com)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!