Hüttner Csaba, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya is üdvözölte a központ létrejöttét, mint mondta, tavaly, Tokióban is látszott, hogy csak azok az egységek lehetnek versenyképesek, amelyek mögött profi stáb áll. A szakember előretekintett a szezonra is, amely szerinte nagyon érdekesnek ígérkezik.
– Egyrészt új olimpiai számokat kaptunk, másrészt több olimpiai bajnokunk idén nem versenyez, ez hatalmas lehetőséget kínál a fiatalok számára – mondta, utalva a hatszoros olimpiai bajnok, idén pihenő Kozák Danutára, illetve a gyermeket váró, ugyancsak ötkarikás aranyérmes Bodonyi Dórára.
A magyarok számára az első verseny a május 19-22-én sorra kerülő racicei világkupa lesz, a viadalt egy héttel az első hazai válogató előtt rendezik. A világbajnokság idén megelőzi az Európa-bajnokságot, előbbit augusztus 3-7-én rendezik a kanadai Halifaxben, utóbbit pedig – a multisport Eb keretein belül – két héttel később Münchenben.
Borítókép: Kovács Katalin odafigyel minden részletre (Fotó: KKNKKA)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!