Franck Boli fáradt volt, azért lőtt gyönyörű gólokat a kupadöntőben

A Ferncváros 3-0-ra nyert a Paks ellen a Magyar Kupa döntőjében. A mérkőzés embere Franck Boli lett, aki két gyönyörű góllal pecsételte meg a hajrában a paksiak sorsát. A harmadik szerinte a fáradsága miatt sikerült különösen szépre, és elmondta azt is, hogy miért köszönhet sokat Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek.

2022. 05. 12. 8:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fortune Bassy a nigériai, Franck Boli az elefántcsontparti, Carlos Auzqui argentin zászlót magára tekerve lépett fel a dobogóra, hogy átvegye a Magyar Kupa-győzes csapat tagjainak járó érmeket. Utóbbi felvitte magával kisgyermekét is, akire először ráadta a mezét, a kicsin ez úgy festett, mint egy hálóing, majd ő is kapott a nyakába egy medáliát. Bár a Fradiban pályára lépett tizenöt futballistából mindössze négy magyar, a légiósok is szemlátomást rendkívül büszkén ünnepelték az újabb sikert.

 

 

Így volt ezzel a mérkőzés emberének választott Franck Boli is, aki nagyon jól futballozott, és az utolsó percekben két pompás góllal tette fel a koronát a teljesítményére.

 

Az elefántcsontparti támadó számára rosszul alakult az idény első fele, fegyelmezetlenség miatt még Peter Stöger idején az első csapat keretéből is kikerült, ám a tavaszra minden helyrebillent az életében, kulcsszereplője lett a Fradi diadalmenetének a bajnokságban és a Magyar Kupában. Erre is utalt, amikor a Paks legyőzése után nyilatkozott:

– Ennél jobban nem lehet befejezni a szezont. Megnyertük a bajnokságot, megnyertük a kupát, és Sztanyiszlav megmondta előre, hogy gólt szerzek a döntőben. És kettőt lőttem! Az évad első felében nem volt minden rendben a fejemben, aztán jött Csercseszov, és azt mondta, hogy bízzak benne, betesz a csapatba. Játszottam már korábban is kupadöntőben, de két gólt még sohasem szereztem. Tudom, sokan tőlem várták a gólokat, és bár örülök, hogy ennek meg tudtam felelni, de teljes mindegy, ki talál a kapuba, a lényeg, hogy a csapat nyerjen. Az elsőnél Loncartól jó labdát kaptam, rögtön az futott át az agyamon, hogy rá kell fordulnom valahogy, megtettem, és nagyszerűen sikerült. A másiknál Wingo tálalt elém, és mert éreztem, hogy fáradt vagyok, nem akartam cifrázni, egyből ellőttem a tizenhatosról. Nehéz meccsen vagyunk túl, a Paks keményen védekezett, vigyáznunk kellett a veszélyes támadóira. Túl azon, hogy technikailag is megoldottuk a feladatunkat, küzdenünk is kellett a Magyar Kupa megnyeréséért.

 

 

Vécsei Bálint ezúttal nem kezdett, a 81. percben állt be helyére. Ez azonban nem csökkentette a boldogságát, ami sugárzott róla, miközben az M4 Sportnak nyilatkozott:

– Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a döntőt. Szépen játszottunk. Amikor szükség volt rá, jól kontráztunk és védekeztünk. Tudtuk, hogy felívelik a labdákat, és egész jó arányban megnyertük a párharcokat. Megérdemelten nyertünk. Le a kalappal a közönség előtt, hogy ilyen hangulatban játszhattunk. Mindent megteszünk, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligája csoportkörében, ehhez még jobban össze kell csiszolódnunk.

Magyar Kupa, döntő: Ferencváros–Paks 3-0 (1-0), Puskás Aréna 38 939 néző, jv.: Bognár T. Gólszerző: Zachariassen (16.), Boli (83., 86.). 

 

Borítókép: Franck Boli lett a meccs embere a Magyar Kupa döntőjében (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.