Udvardy Panna hétfőn életében először nyert meccset Grand Slam-főtáblán, méghozzá a tavalyi Roland Garros-elődöntős Tamara Zidanseket győzte le a wimbledoni első fordulóban. Már ott sem ő számított esélyesnek, a második fordulóban, Elise Mertens ellen pedig semmiképpen. Mégis két meccslabdája volt a belga ellen a második szettben.
Nagyon közel járt a bravúrhoz Udvardy Panna
Udvardy Panna nagy csatára késztette a sokkal esélyesebb Elise Mertenst, de végül kiesett a wimbledoni második fordulóban.

A mérkőzést szerdán nem tudták befejezni, sötétedés miatt a döntő játszmát csütörtökön kellett lejátszaniuk.
Míg Udvardy első harmadik körös GS-szerepléséért játszott, a párosban wimbledoni címvédő Mertens zsinórban a tizennyolcadik Grand Slam-tornáján jutott volna el legalább eddig a fázisig.
A döntő szettet a huszonnegyedik kiemelt Mertens kezdte jobban, azonnal brékelte Udvardyt, majd ezt az előnyét sokáig őrizte.
A magyar játékos azonban 4:3-as hátrányban, nagyon küzdelmes fogadójáték végén kiegyenlített. Még hosszabb volt a következő gém, Udvardy kilenc bréklabdát hárított, de végül hozta az adogatását.
Mertensnek azonban nem okozott gondot a meccsben maradás, majd semmire elvette a magyar lány adogatását, s bár Udvardy az első meccslabdát szép játékkal hárította, végül kiesett, nagyjából tizenhét órával azután, hogy meccslabdái voltak.
Elise Mertens sorozata nem szakadt meg, zsinórban a tizennyolcadik Grand Slam-tornáján is bejutott a harmadik fordulóba, Udvardy Pannának pedig maradt a páros az idei wimbledoni tornán.
A döntő szett 83 percig tartott, három perc híján annyi ideig, mint Nick Kyrgios teljes háromszettes meccse.
További Sport híreink
Wimbledon, 2. forduló Nők Mertens (belga, 24.)–Udvardy (magyar) 3:6, 7:6, 7:5 Férfiak Fritz (amerikai, 11.)–Gray (brit) 6:3, 7:6, 6:3 |
Borítókép: Udvardy Panna (Fotó: MTI/EPA/Kieran Galvin)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Mohamed Szalahot megpofozták a rangadón, ő nem akárhogy reagált rá
Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Mohamed Szalahot megpofozták a rangadón, ő nem akárhogy reagált rá
Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!