De menjünk sorjában! Ivkovics Sztojan hamarosan keretet hirdet, amelynek a tagjai augusztus 1-jén találkoznak a kecskeméti edzőtáborban, és ott kezdik meg a felkészülést a nagy feladatokra. Már az első hét végén két meccset is játszik a válogatott, az egyik Eb-csoportot rendező Grúzia érkezik Magyarországra, augusztus 5-én pénteken nézők is bemehetnek a meccsre, ezt a találkozót a tervek szerint a Magyar Televízió is közvetíti, míg 6-án szombaton, 16 órától zárt kapuk mögött játszik a két csapat. Egy héttel később, augusztus 12-én Szlovákia válogatottja érkezik Kecskemétre, majd a csapat Horvátországba utazik, és Rijekában a Zamet Sport Centerben a sztárjaival a kontinenstornára készülő horvát válogatott lesz az ellenfél.

Augusztus 24-én pedig tétmérkőzés következik: a magyar válogatott a legjobbjaival érkező Litvániát fogadja világbajnoki selejtezőn, a színhely pedig Szombathely lesz. Érdekesség, hogy a litvánokkal nem sokkal később Kölnben, az Európa-bajnokságon is találkozik a csapat. Kazys Maksvytis együttesében természetesen a két NBA-sztár, Jonas Valanciunas és Domantas Sabonis a legnagyobb nevek – amennyiben nem lesz sérülés, ők biztosan ott lesznek majd a kontinensviadalon is. A jelenleg 16 fős keretből Ignas Brazdeikis játszott még a világ első számú bajnokságában az előző idényben, de neki jelenleg nincs csapata a következő szezonra – a keret többi részének nagyja a Zalgirisnél vagy Európa valamelyik kirakatklubjában kosarazik.
Három napra rá, 27-én a cseh–német határon fekvő városban, Chomutovban már a csehekkel vív a válogatott vb-selejtezőt. Innen pedig nem is utazik már haza, hanem egyből Köln felé veszi az irányt, ahol szeptember 1-jén Bosznia-Hercegovina ellen megkezdi szereplését az Európa-bajnokságon. Ott a csapat tényleg klasszisokkal játszik majd, a már említett Bosznia-Hercegovina és Litvánia mellett a házigazda Németország, az olimpiai ezüstérmes Franciaország és a címvédő Szlovénia lesz az ellenfele a csoportban. Innen továbbjutni földöntúli bravúrnak számítana.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!