– Sokat nyomott a latban, hogy idegenben léptünk pályára, Bakiban kezdtük a párharcot. A lelátók tele voltak, zsúfolt stadionban játszottunk, és a meleg is befolyásoló tényező volt, nem véletlenül tartottak ivószünetet. Ettől függetlenül a második félidőre nem azt kértem a játékosaimtól, hogy védekezzünk, védjük az eredményt. Sőt, ekkor is voltak helyzeteink, sajnálom, hogy ezeket nem használtuk ki – idézi a Nemzeti Sport helyszíni tudósítója Sztanyiszlav Csercseszovot. Nehéz kihámozni a szavaiból, hogy akkor most elégedett-e vagy sem az 1-1-es döntetlen után.
Dicsérte az ellenfél edzője a Fradit, de van, amit nem ért
Mindkét edző azt emelte ki, hogy a negyvenfokos hőség megviselte a két csapatot a Bakuban játszott első meccsen. Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros orosz trénere úgy fogalmazott az 1-1-es döntetlen után, hogy a nulláról folytatódik a párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Igaza van, hiszen az idegenben lőtt gólok már nem számítanak. Gurban Gurbanov, a Qarabag mestere dicsérte a Fradit, azt viszont nem érti, miről beszélt Csercseszov az egyik játékosával a meccs után.

Az orosz tréner, ahogy megszokhattuk tőle, a visszavágóról inkább csak virágnyelven beszélt, azzal sem akart foglalkozni, hogy a Qarabag két eltiltott játékosa akkor már pályára léphet.
– A játék és a végeredmény két különböző dolog, de mindent nem szeretnék megosztani arról, amit gondolok. Számomra egy a lényeg, a visszavágóig mindent átbeszélünk labdarúgóinkkal, és alaposan felkészülünk arra a mérkőzésre. Nem foglalkoztunk azzal sem, hogy az ellenfél négy játékosa nem léphetett pályára ezen a napon, arról pedig korai beszélni, hogy Budapesten ott lesznek a pályán vagy sem.
A mostani találkozó végeredménye egy-egy lett, úgyhogy a nulláról indulunk, azonos a két csapat továbbjutási esélye.
Eddig öt kemény meccsen vagyunk túl a selejtezők alatt, hármat idegenben játszottunk, egyelőre nincs okom a panaszra. És hogy mennyire kemény mérkőzéseken vagyunk túl, jól jelzi, hogy milyen sok a sérült futballistánk.
További Sport híreink
Gurban Gurbanov a hazai közönség mellett a Fradit is dicsérte.
– Intenzív, érdekes meccs volt. Olyan csapat ellen játszottunk, amely jól bánik a labdával, ezt megtapasztaltuk. Minden a visszavágón dől el, mi készen fogunk állni. A szurkolóink, akik ma is csodálatosak voltak, megérdemlik, hogy a végsőkig küzdjünk értük, és jobb eredményt érjünk el – kezdte a Qarabag vezetőedzője az értékelését, majd ő is a nagy hőségre panaszkodott:
– Higgyék el, nem akarunk gólt kapni a meccsek elején… Bealudt volna a csapat? Negyven fok volt, a játékosaim szenvedtek ebben a melegben, és az ellenfél sem volt hétköznapi. Lehet, hogy gólt kaptunk az elején, de fel tudtunk állni, és megbízhatóan játszottunk tovább. Három-négy kulcsemberünk is hiányzott, ennek ellenére tisztességes teljesítményt nyújtott a csapatunk.
Az azeri újságírók kiszúrták, hogy a mérkőzés után Csercseszov szót váltott az egyik hazai játékossal, a horvátból lett azeri Filip Ozobiccsal. Erről kikérték Gurbanov véleményét, aki egyfelől elmésen reagált, másfelől azért finoman kifogásolta is a jelenetet.
– Ha szépeket mondanak Ozobicról, az nekem is jólesik. Nem tudom, hogy azért beszélgetett-e vele, mert szívesen látná a saját csapatában, vagy csak tetszett neki a mai játéka – felelte a Qarabag trénere.
Sztanyiszlav Csercseszov annál sokkal nagyobb profi, hogy a mérkőzés után környékezze meg az ellenfél játékosát. Ez teljességgel kizárt. A megfejtés roppant egyszerű lehet. Ozobic a pályafutása elején négy éven át a Szpartak Moszkva labdarúgója volt, ahol Csercseszov játékosként négy részletben (!) több évet is lehúzott, majd edzőként is dolgozott egy idényt. Igaz, Ozobic csak azután érkezett, hogy ő távozott.
Persze megoldódna a „rejtély”, ha az azeri újságírók nem Gurbanovot, hanem Csercseszovot vagy Ozobicot kérdeznék meg a beszélgetésről.
Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, első mérkőzések: Qarabag (azeri)–Ferencváros 1-1 |
Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov arcáról nehéz bármit is leolvasni (Fotó: Fradi.hu)
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kubatov Gábor ostobaságnak nevezte az MLSZ döntését
Az FTC elnöke kritikusan reagált az MLSZ újítására, a magyar játékosokra vonatkozó szabályozásra.

Marco Rossi feláldozta a topligás álmait a magyar válogatottért
Premier League- és Bundesliga-ajánlatot is elutasított Magyarország kedvéért, és a világbajnokságról való újabb lemaradás sem akadályozná a folytatásban.

Xabi Alonso óriási lépést tett a Real Madrid kispadja felé
A Leverkusen sajtótájékoztatóján tett nagy bejelentést a spanyol szakember.

Lisztes Krisztián: A fiam nem megy sehova!
Lisztes szerint a fia a nyári felkészülést még biztosan a Frankfurtnál kezdi meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban

Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Bill Gates rendkívüli döntése: a teljes vagyonát visszaadja a társadalomnak – nem akar gazdagon meghalni

Megértőek és empatikusak: ezeknek a csillagjegyeknek a legmagasabb az érzelmi intelligenciája

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Magyar Péternek Lázár János adta meg a mai kegyelemdöfést

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Gyurcsány útja a lemondásig 1. rész – Mozgalmár múlt és kapcsolatrendszer

„Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében” – mondta Orbán Viktor Magyar Péterék felsüléséről

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kubatov Gábor ostobaságnak nevezte az MLSZ döntését
Az FTC elnöke kritikusan reagált az MLSZ újítására, a magyar játékosokra vonatkozó szabályozásra.

Marco Rossi feláldozta a topligás álmait a magyar válogatottért
Premier League- és Bundesliga-ajánlatot is elutasított Magyarország kedvéért, és a világbajnokságról való újabb lemaradás sem akadályozná a folytatásban.

Xabi Alonso óriási lépést tett a Real Madrid kispadja felé
A Leverkusen sajtótájékoztatóján tett nagy bejelentést a spanyol szakember.

Lisztes Krisztián: A fiam nem megy sehova!
Lisztes szerint a fia a nyári felkészülést még biztosan a Frankfurtnál kezdi meg.