Az amerikaiak már a 2. percben megszerezték a vezetés, ami előrevetítette a súlyos vereséget. Ám a magyar válogatott az első húsz percben nem adta könnyen a bőrét, ebben a játékrészben nem is kapott több gólt, noha a kapura lövési arány (18:1) már ekkor is egyértelműen árulkodott az erőviszonyokról. Úgy is fogalmazhatunk, a virtus addig tartott ki, amíg el nem fogyott az erő.
Húsz percig tartott a kisebb csoda, aztán jött a realitás
A magyar női jégkorong-válogatott húsz percen át tudta tartani magát az Egyesült Államok elleni világbajnoki negyeddöntőben, utána aztán kegyetlenül érvényesült a nagyobb tudás, a tengerentúliak végeredményben 12-1-re kiütötték a mieinket, akik legalább megszerezték a becsületgólt.

A folytatásban aztán az idei téli olimpia ezüstérmesei már jobban összpontosítottak, s hat perc alatt berámoltak négy gólt, amivel a tisztes vereség reménye is tovaszállt. Szépítő gólra azonban így is volt lehetőség, a mieink kettős emberelőnyben is próbálkozhattak, mindhiába. Aztán folytatódott az amerikai gólgyártás, a második húsz perc 10-0-val ért véget. Az utolsó harmadra az USA szerencsére visszavett a tempóból, s 11-0 után megadatott, amire vágyhattunk: az 53. percben Huszák Alexandra beütötte a becsületgólunkat.
Ezután az amerikaiak már csak egy gólt szereztek, végeredményben tehát 12-1-re nyertek. Nagy különbség, nem vitás, de nem tragédia, ez a realitás.
Borítókép: A csapategység rendben van (Forrás: MJSZ)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A brazilok, akiket Európában sokan szeretnek, északon nem szereztek híveket a kézilabda vb-n
Elmaradt a meglepetés, amiben a svédek nagyon bíztak.

A pontverseny éllovasa továbbra is magabiztos, egyelőre megelőzi üldözőit
A pénteki eredmények alapján a listavezető nyerné a vb-t.

Elfogatóparancsot adtak ki a junior-világbajnok korábbi ökölvívó ellen
A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.

Durvul a török bundabotrány, válogatott futballistát is letartóztattak
Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A brazilok, akiket Európában sokan szeretnek, északon nem szereztek híveket a kézilabda vb-n
Elmaradt a meglepetés, amiben a svédek nagyon bíztak.

A pontverseny éllovasa továbbra is magabiztos, egyelőre megelőzi üldözőit
A pénteki eredmények alapján a listavezető nyerné a vb-t.

Elfogatóparancsot adtak ki a junior-világbajnok korábbi ökölvívó ellen
A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.

Durvul a török bundabotrány, válogatott futballistát is letartóztattak
Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!