Bármi is történik Székesfehérváron, a magyarok elsőségét semmi sem veszélyezteti. Az öttusa Európa-bajnokságok 1987 óta íródó történetében a legtöbbször – az idén nyolcadik alkalommal – Magyarország volt a házigazda, és az éremtáblázat is egyértelmű magyar fölényt mutat. Drámai felhangok nélkül leszögezhetjük, történelmi jelentőségű a jelenleg is zajló székesfehérvári kontinensviadal: hazai rendezésű Európa-bajnokságon idén szerepel utoljára az öt tusa között a lovaglás. Mint ismert, a 2024-es párizsi olimpia után a jelentős nemzetközi lobbi térnyerésének köszönhetően az akadályfutás váltja fel a lovaglást a programban.
Zárójelbe tett konfliktus, érmeket váró kapitányok
Ma a váltóversennyel kezdetét vette az eredetileg 2020-ra tervezett székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság, amit tavalyelőtt a járvány miatt kellett elhalasztani. Idén az orosz és fehérorosz versenyzők kizárása miatt változtak a szabályok, az eddigi négy helyett nemenként és nemzetenként hat-hat fő indulhat a selejtezőben, az elődöntőben már csak négy azonos országból érkezett versenyző folytathatja a szereplését. A magyar szempontból remekül sikerült nyári vb is táplálja a két szövetségi kapitány, Martinek János és Kállai Ákos reményeit.
Más szempontok miatt is speciális az idei Eb. 2020-ban a koronavírus miatt elhalasztott viadalt az idén pótolják, és a sportág történetében először az eddigi négy versenyző helyett nemenként és országonként hat-hat ember állhat rajthoz. A versenykiírás módosítására az orosz és fehérorosz sportolók kizárása miatt került sor: az olasz, a lengyel és az ukrán válogatott mellett a magyar csapat is élt a létszámemelés lehetőségével.
További Sport híreink
A férfiak szövetségi kapitánya, Martinek János szerint a hat fő jelenléte miatt még élesebb lesz a verseny a hazai indulók között.
– Hatalmas küzdelemre, óriási harcra számítok. Magasan van a léc a remekül sikerült vb után, legalább egy egyéni éremre számítok, és a csapattól dobogós helyezést várok
– mondta lapunknak a szöuli olimpia kétszeres bajnoka. Az egyiptomi Alexandriában a vb-újonc, azóta koronavírus-fertőzésen átesett Szép Balázs egyéniben harmadik, csapatban Demeter Bencével és Böhm Csabával kiegészülve második lett. Rajtuk kívül az örökifjú Marosi Ádám mellett a fiatal Bereczki Richárd és Regős Gergely indul. A 38 éves Marosi mellett a nála hat évvel fiatalabb, csapatban világ- és Európa-bajnok Demeter Bence képviseli a rutint. A tavalyi olimpiáról lemaradt versenyzőnek akár szerencsét is hozhat a helyszín: az Alba Volán – az idei vb-n nyolcadik helyen végzett – öttusázójának előny lehet a hazai pálya, ráadásul nyolc éve Kasza Róberttel és Tibolya Péterrel csapatban a koronázóvárosban nyert Európa-bajnokságot.
További Sport híreink
Tibolya azóta visszavonult, edzőnek állt. Szép Balázs mellett többek között a közvetlen elithez tartozó, a nyári vb-n ezüstérmet szerző, civilben bűnügyi nyomozónak tanuló Gulyás Michelle felkészítéséért is ő felel. Tibolya és Gulyás együttműködése Kállai Ákos szövetségi kapitánnyal hagy némi kívánnivalót maga után. A nézeteltérések rendezésére a hazai szövetség eseti bizottságot állított fel, de ennek működése zárójelbe került az Eb-re való felkészülés alatt.
További Sport híreink
Kállai az aranyesélyesek közé sorolja az első számú versenyzőjét, és csatlakozott a férfiválogatottat irányító kollégájához, ő is legalább egy érmet vár.
– Egy vagy két embert szeretnék az első hatban látni, és nagyon remélem, hogy a hazai pálya szárnyakat ad a lányoknak, nem bénítólag hat rájuk. Bármi előfordulhat, Guzi Blanka, Simon Sarolta, Barta Luca, Erdős Rita és Réti Kamilla is képes a bravúrra
– nyilatkozta a korábbi kétszeres csapatvilágbajnok.
Az Eb ma az egynemű váltókkal kezdődött. Szerdától az egyéni versenyek selejtezője és elődöntője zajlik egészen szombatig, vasárnap lesz a két döntő, jövő hétfőn a vegyes váltóval zárul a hazai rendezésű esemény.
Borítókép: Gulyás Michelle-től várható kiemelkedő egyéni szereplés az Eb-n (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
A labdarúgás szentélyeibe cipő nélkül kell belépni – interjú
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Patrióta néhány napja forgatott a berlini karácsonyi vásárban a terrorfenyegetettségről
Itt van a britek háborús bejelentése
Elegáns ünnepi klasszikus új köntösben: így készül a csábítóan csokis Fekete-erdő pohárkrém
Szívszorító hír érkezett a magdeburgi támadással kapcsolatban
Közleményt adott ki a TV2 Gáspár Győzőről
Hivatalos: elárverezik a legendás magyar gyárat – nem tudták megmenteni
Megszólalt az eltűnt hatéves Nimród kétségbeesett édesanyja
Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
A labdarúgás szentélyeibe cipő nélkül kell belépni – interjú
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.