Hat gól, három kiállítás, súlyos játékvezetői hiba egy meccsen

A labdarúgó NB I 13. fordulójának az első vasárnapi meccsén az Újpest és a Puskás Akadémia eseményekben gazdag találkozót játszott. A vendégek szereztek vezetést, a házigazdák fordítottak, de közben mindkét oldalon volt egy kiállítás is, majd a felcsútiak egyenlítettek. A Csoboth Kevin kiállítását eredményező két sárga lap közül egyik sem volt jogos. Döntetlennél Spandler Csaba is piros lapot kapott, majd a lilák visszaszerezték a vezetést, de végül 3-3 lett a vége.

2022. 10. 30. 16:53
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár az Újpest összehasonlíthatatlanul nagyobb múltra tekint vissza a Puskás Akadémiánál, a jelen és közelmúlt nem az övé. Ezt bizonyítják a számok is, hiszen a legutóbbi nyolc bajnoki összecsapásukból hetet a felcsútiak nyertek meg – négyszer 2-1-re, legutóbb pedig Marius Corbu duplájával 2-0-ra – és ezalatt az Újpest csupán egyszer, idén márciusban tudott felülkerekedni, ugyancsak 2-1-re. Ezt tükrözte a tabella is, a lilák ugyanis  kiesést jelentő 11. helyen tanyáztak, ellenfelük pedig a dobogóért harcol.

Eleinte a játék képe is tükrözte ezt a különbséget, és a vendégek megérdemelten szereztek vezetést: a 12. percben a beívelt szögletet Batik Bence sarokkal csúsztatta tovább a rövid oldalon, a hosszúnál pedig a tisztán érkező Puljic egy méterről, becsúszva a kapuba lőtte a labdát – 0-1. A gól felpiszkálta az újpestieket, akik sebességet váltva magukhoz ragadták az irányítást. Csoboth a 24. percben ajándékba kapott labdával lódulhatott meg, és a lövésébe az utolsó pillanatban ért bele Stronati. A szögletet Csongvai végezte el a balról, Diaby pedig magasra ugorva négy méterről fejelt a léc alá – 1-1.

Csoboth oktalan sárga lapot kapott a 28. percben, mert ütközött Spandlerrel, majd öt perccel később Mazgrami szorításában betört a tizenhatoson belül, és elesett. Bogár Gergő játékvezető meglepetésre ismét felmutatta neki a sárga lapot, majd természetesen a pirosat is. 

A VAR egyetértett az ítélettel, holott a hazai csatár jól láthatóan nem színészkedett, miután a védő kicsit meglökte, elcsúszott, a kiállítás igazságtalan és súlyos a döntés, inkább volt tizenegyes, mint piros lap!

Ahogy várható volt, újra a Puskás Akadémia vette kézbe az irányítást, és a 40. percben Mezgrami jobbról érkező beadásából Puljic nyolc méterről fejjel a bal kapufát találta el a felső sarok közelében. A félidő utolsó percében pedig kiegyenlítődött a létszám: Baluta a saját tizenhatosa előtt a lábát magasra emelve és az odalépő Onovót nem észlelve akarta elrúgni a labdát, és éppen mellbe találta az újpestit, egyből piros lapot kapott, ami most jogos volt.

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly 

Tíz-tíz emberrel kezdte tehát mindkét csapat a második félidőt, de sokáig úgy tűnt, a házigazdák kevesebben vannak, annyira átadták a kezdeményezést a felcsútiaknak. Alig lépték át a felezővonalat, a 65. percben viszont megtették, és ez meg is hozta a gyümölcsét: a tizenhatoson belülre vágtázó Pauljevicset Brandon buktatta, vitathatatlan büntető volt, amelyet Antonov értékesített – 2-1. Nem úszta azonban meg az Újpest a vendégek rohamait, a 77. percben Brandon balról tökéletesen adott be, és a nemrég becserélt Zahedi tíz méterről a kapu bal oldalába fejelt – 2-2.

Öt perc múlva már Újpestnél volt az előny, ráadásul több szempontból is. Spandler Csaba kézzel beleütött a labdába a vendégtérfél közepén, ezért megkapta a második sárgáját, vele a pirosat is. A szabadrúgás után Csongvai tolt kettőt a labdán, majd 32 méterről a bal alsó sarokba zúdította – 3-2. Ám korán örültek a hazaiak, a 87. percben Mezgrami jobb oldalról érkező beadását Zahedi középről, Diaby szorításából a jobb kapufa mellé fejelte a hálóba – 3-3. 

Ez lett a vége, ritka mozgalmas, fordulatos mérkőzés volt, amelynek az eredményével nyilván egyik csapat sem elégedett, az Újpest pldául ezzel is maradt az utolsó előtti helyen a tabellán...

NB I, 13. forduló
Péntek

Mezőkövesd–Kisvárda 1-1 (0-0), Városi Stadion, 1000 néző, jv.: Csonka. Gólszerző: Bobál G. (80.), illetve Ilievszki (54.)

Szombat

Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 0-1 (0-1), Bozsik Aréna, 3407 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Kodro (14.)

Kecskemét–Debrecen 2-2 (1-0), Kecskemét, Széktói Stadion, 2000 néző, jv.: Görög. Gólszerző: Nagy K. (12.), Banó-Szabó (47.), illetve Szécsi (55.), Varga J. (87.)

Paks–Vasas 0-1 (0-1), Paks, 1528 néző, jv.: Pintér Cs. Gólszerző: Novothny (1.)

Vasárnap

Újpest–Puskás Akadémia 3-3 (1-1), Szusza Ferenc Stadion, 2323 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: Diaby (25.), Antonov (11-esből 65.), Csongvai (82.), illetve Puljic (12.), Zahedi (77.). Kiállítva: Csoboth (Újpest, 33.), Baluta (Puskás Akadémia, 45.), Spandler (Puskás Akadémia, 82.)

Ferencváros–Zalaegerszeg 17.30 (tv: M4 Sport)

Borítókép: Batik Bence arcán is látszik a meccs feszültsége (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.