– A harminc kapura lövés bizonyítja, hogy valami itt növekedik évről évre. Szomorú dolog most értékelnem, mert kikaptunk, de egy ilyen erős Fradival nagyon jó meccset tudtunk játszani. Mindkét kapus jó teljesítményt nyújtott, tényleg régen láttam ilyen jó meccset. Sajnos nem tudtunk pontot szerezni, de köszönöm a csapatomnak a hozzáállást, a Fradinak pedig gratulálok.
Három és fél éves munkám során először dicsérem meg a csapatot vesztes mérkőzés után
– fogalmazott a Puskás Akadémia szakvezetője.
Ferencvárosi kollégája, Sztanyiszlav Csercseszov kifejezte örömét, hogy a szerdai, váratlan kupakiesés után javítani tudott a csapata, amely 2015 óta először nyert a Puskás Akadémia vendégeként. Az orosz szakember egyúttal azt is elárulta, hogyan tudta rendbe rakni a fejeket a kínos iváncsai kudarc után.
– A találkozó után megerősítettem a csapatot, és nem csak kritizáltam, hiszen azon a mérkőzésen is megtettek a fiúk mindent, de sajnos előfordulnak ilyen meccsek. Profi módon ilyenkor csak annyit tehet az ember, hogy nyugodtan kielemzi a találkozót.
Lehet ilyenkor dühösnek lenni, de egy profi szakembert nem ragadhatnak el az érzelmei
– hangsúlyozta Csercseszov, aki most már a csütörtöki, Monaco elleni Európa-liga mérkőzésre készülhet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!