Kondás Elemér: A második félidő rendben volt
A vereséggel a Vasas maradt az utolsó a tabellán, Kondás Elemér mégis higgadtan értékelte a találkozót.
– A második félidő teljesen rendben volt mentalitásban, harcosságban és játékban is. Az első félidőben sajnos gyámoltalanul játszottunk, magunkat kontráztuk meg azzal, hogy eladtuk a labdákat. Néhány emberünk nem úgy futballozott, ahogy kellett volna, emiatt és sérülés miatt is kellett négyet cserélnünk. A szünet után már teljesen rendben volt a játék, kevésszer jutott el az ellenfél a kapunkig, és rögtön gólt tudtunk szerezni. A másodikat sajnos nem tudtuk bevinni. Ha az első perctől így játszottunk volna, akkor más eredményt hozott volna a találkozón.
Szabó Istvánt: Volt egy kis pánik
– Frissen kezdtük a mérkőzést, amire számítottunk is, mert nagyot rotáltunk a hét közben a kupában – kezdte az értékelését Szabó István, a KTE mestere. – Nagyon jól játszottunk az első félidőben, két gólt rúgtunk, emellett volt két kapufánk és számtalan helyzetünk. Mondtam a srácoknak a szünetben, hogy ugyanígy folytassák, a találkozó után meg már azt mondtam nekik, hogy talán korbácsos edzőre lenne szükségük, mert megbeszéltük, mi legyen, aztán nem úgy folytatták. Persze Cipf nagyon szép gólt rúgott, utána volt egy kis pánik, de aztán szervezetten védekeztünk, és voltak veszélyes ellentámadásaink is. A második félidő miatt van hiányérzetem, de összességében gratulálok a srácoknak.
NB I, 12. forduló Péntek: Szombat: Hétfő: |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!