A kairói vívó vb-n kard egyéniben aranyérmes Szilágyi Áron a hazaérkezését követően a repülőtéren a közmédiának elmondta: izgalmas világbajnokság van mögötte a maga hullámhegyeivel és hullámvölgyeivel, az pedig büszkeséggel tölti el, hogy az egyéniben és csapatban elért eredményeit összeadva pályafutása legeredményesebb vb-je volt a kairói.
Szilágyi Áron: Ez pályafutásom csúcsa
A háromszoros olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron pályafutása egyik csúcsának nevezte, hogy a még zajló kairói vívó-világbajnokságon egyéniben végre meglett az aranyérme, amelyet a csapatban szerzett ezüstéremmel egészített ki.

– Egy régóta áhított célom jött össze azzal, hogy megnyertem ezt a világbajnokságot, és egyéni világbajnok is lettem az olimpiai címeim mellett. Úgy érzem, hogy ez pályafutásom egyik csúcsa. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a csapattal ismét fel tudtunk állni a dobogóra – utalt a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András társaként megszerzett második helyre. Kiemelte: a felkészülés során végig azt érezte, hogy a vb-n jól szerepelhet, kijöhet a lépés, most meglehet végre számára a régen várt aranyérem, így a kairói útnak úgy vágott neki, hogy nagyon éhes a sikerre.

A 32 éves vívó hozzátette: nem érzi, hogy a győzelmekkel megcsappant volna a motivációja, sőt ezzel kapcsolatban még éhesebbnek érzi magát. A közeljövőt illetően megemlítette, előbb rövid, egy-két hetes pihenő vár rá, mielőtt újra nekikezd a munkának, a felkészülésnek, hogy a következő szezonban is hasonlóan sikeres legyen. Tervei szerint szeptemberben már a vívó jellegű edzéseket is elkezdi, majd novemberben, valamint decemberben nemzetközi versenyen tervez pástra lépni.
További Sport híreink
Decsi András vezetőedző hangsúlyozta, nagyszerű érzés ilyen eredményes vb-t maguk mögött tudni, ami a jól sikerült szezon megkoronázása volt. A szakember emlékeztetett: június közepén, Antalyában ugyanez a csapat Európa-bajnokságot nyert.
Fantasztikus szezont futottak a fiúk, és közel voltak ahhoz, hogy tökéletes legyen a befejezés. A csapatban szerzett ezüstéremmel nem lett százszázalékos a mutatónk, de azért nincs okunk szomorkodásra– nyilatkozta Decsi, hozzátette: nagyon bízik abban, hogy a párizsi olimpián összejön majd az általuk nagyon várt magyar–dél-koreai döntő, és ott vissza tudnak vágni az ázsiaiaknak a kairói fináléban elszenvedett vereségért.
További Sport híreink
Borítókép: Szilágyi Áron végre megszerezte az egyéni vb-aranyat (Fotó: Hunfencing.hu)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gulácsi riválisának égbekiáltó hibáján hüledeznek, Orbán a kapufát találta el + videó
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján az RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Stuttgart vendégeként.

Varga Barnabás nem csak az elvett gólja miatt bosszankodhat nagyon + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AEK Athén 2-2-re végzett az Atrómitosz otthonában.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gulácsi riválisának égbekiáltó hibáján hüledeznek, Orbán a kapufát találta el + videó
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján az RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Stuttgart vendégeként.

Varga Barnabás nem csak az elvett gólja miatt bosszankodhat nagyon + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AEK Athén 2-2-re végzett az Atrómitosz otthonában.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!