Djokovics fő motivációja: a család
A szerb klasszis a tenisz másik két korszakos legendájához, Federerhez és Rafael Nadalhoz képest sokkal többször hangsúlyozza, mennyit jelentenek számára a rekordok, legyen szó világelsőként töltött hetekről, Grand Slam-trófeákról vagy éppen a most aktuális világbajnoki címekről.
A Rubljov elleni találkozó azonban a délutáni kezdési időponttal különleges lehetőséget teremtett Djokovics családja számára.
– Azt gondolom, ez volt az első meccsem, amit a lányom, a fiam és a feleségem is végigszurkolt a helyszínen. Végül is alig tartott tovább egy óránál, sietni is akartam a meccsel. Ez az egyik legnagyobb motivációs hajtóerő számomra, hogy továbbra is a legmagasabban szinten teljesítsek, hogy velük együtt ünnepelhessek – fogalmazott Djokovics, aki még a pályán adott villáminterjú előtt megölelte a nyolcéves Sztefant és az ötéves Tarát.
Djokovics a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt is bejelentette: igaznak bizonyult a sajtóértesülés, valóban megkapta az Ausztráliába utazáshoz szükséges vízumot, így minden bizonnyal rajthoz állhat a jövő évi Australian Openen. A melbourne-i Grand Slam-tornát korábban kilenc alkalommal nyerte meg a szerb játékos.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!