Rossi a csütörtöki meccsről az Európa-bajnoki selejtezőkre gondolva is fontos megállapítást tett:
Ahogy nehéz Luxemburg ellen, úgy nehéz lesz Bulgária, Montenegró és Litvánia ellen is.
Ádám Martinnak fejlődnie kell, a jövő a fiataloké
Rossi örül Németh András góljának, elégedett volt Ádám Martinnal, de azt sem hallgatta el, hogy tőle még több munkát vár el. – Ádám Martin rengeteget harcolt, a hozzáállásával kapcsolatban nem lehet rossz szavam, de ő is tudja, hogy fizikálisan fejlődnie kell, mert nemzetközi szinten ez nem elég. Fejlődnie kell, és ezt meg is teszi. Németh András jól szállt be, a képességeivel kapcsolatban sosem volt kétségünk, és természetesen folyamatosan megkapja ezután a meghívót, de fejlődnie kell, és több játékpercet kell kapnia a klubjában, meccsekre van szüksége. Örülök a góljának, amit szerzett, és örülök Baráth Péternek is, hiszen fiatal játékosként ő is megkapta a lehetőséget a válogatottban. A jövő a fiataloké.
Németh András: Óriási megtiszteltetés
Németh András góllal debütált a válogatottban, így neki a döntetlen dacára felejthetetlen élmény marad a mérkőzés.
– Óriási dolog és óriási megtiszteltetés, hogy képviselhetem Magyarországot. Nagyon örülök neki, hogy az első meccsemen sikerült gólt szereznem, de a végeredmény lehetett volna jobb – mondta a mérkőzés után.
Borítókép: Szoboszlai volt a válogatott legjobbja Luxemburgban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!