Sokkoló jeleneteknek lehettünk szemtanúi a Cincinnati Bengals és a Buffalo Bills rangadóján. Utóbbi csapat játékosa, Damar Hamlin szívrohamot kapott a pályán, ott kellett újraéleszteni, mielőtt kórházba szállították.
A szívroham után öt percet adott volna a folytatásig az NFL
Miután Damar Hamlin szívrohamot kapott a pályán, félbeszakadt a Cincinnati Bengals és a Buffalo Bills NFL-rangadója. A mérkőzésen dolgozó kommentátor arról számolt be, hogy a liga illetékesei folytatni akarták volna a találkozót, a két vezetőedző viszont máshogy döntött.

A mérkőzésen dolgozó kommentátor szerint az NFL öt perc melegítési időt adott volna a folytatás előtt a csapatoknak, miután a mentő kigördült a pályáról Hamlinnel.
A két vezetőedző, Zac Taylor (Cincinnati) és Sean McDermott (Buffalo) viszont megbeszélték egymással, hogy az öltözőbe küldik játékosaikat. A két szakvezetőt ezek után telefonálni látták, vélhetően a ligairányítás képviselőivel közölték a közös döntésüket.
Az NFL utólag cáfolta az értesülést, de emlékezhetünk, hogy a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság és a dán Christian Eriksen hasonló esete után is jelentős eltérés volt az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) és a dánok beszámolója között. Azt a meccset egyórás csúszás után folytatták.
Az NFL eredeti menetrendje alapján vasárnap este (magyar idő szerint hétfő hajnalban) érne véget az alapszakasz, a Bengals és a Bills mérkőzése döntő jelentőségű lehet az amerikai főcsoport (AFC) első kiemelése szempontjából.
A Buffalo csapata hazautazott Cincinnatiből, ugyanakkor megadta a lehetőséget valamennyit játékosának, hogy a városban maradjon. A Bills elkapóját, Stefon Diggst látták is a kórházban, ahol Hamlin kritikus állapotban fekszik.
További Sport híreink
Borítókép: A kéz vezetőedző döntött a halasztásról (Fotó: Getty Images/Dylan Buell)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Djokovics beszólt a riválisainak, a US Open rekordnyereménye sem elég neki
Jannik Sinner és Carlos Alcaraz a Grand Slam-trófea mellett a világelsőségért is csatázik.

Tizenöt éves játékos lépett pályára a Premier League-ben
Max Dowman az Arsenal győztes csapatában lépett pályára, Gyökeres Viktor gólt is lőtt a Leeds ellen. A londoni csapat 5-0-ra nyert.

Újpest, Diósgyőr: kétszer 4-1 idegenben az NB I-ben
Két meccs, tíz gól, két idegenbeli siker. Az Újpest és a DVTK óriási formajavuláson ment keresztül.

Az Újpest kihagyta a meccskeretből azt a játékost, akiért rekordot jelentő ajánlatot kapott
André Duarte nem léphetett pályára Zalaegerszegen, az ügy kissé furának tűnik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk