Messi elődje a surranópályán
Az 1978-as döntő hasonlít az ideihez abban, hogy ez a két világbajnokság hozott olyan finálét, amelynek mindkét résztvevője veszített előtte mérkőzést a tornán: akkor Argentína Olaszországtól, Hollandia Skóciától kapott ki. A döntő előtt a holland Rob Rensenbrink és a perui Teófilo Cubillas vezette a góllövőlistát öt találattal, azonban a hosszabbításba torkollott fináléban Mario Kempes duplájával nemcsak a vb-elsőségtől fosztotta meg a döntőben gólképtelen Rensenbrinket, hanem gólkirály is lett, hat találattal. Mindkettő máshogy alakul, ha Rensenbrink nem a kapufát találja el a rendes játékidő végén, a kilencvenegyedik percben.
A korábbi aranylabdás veresége az utód ellen
Az 1982-es vb döntője előtt teljesen megegyezett a helyzet az ideivel: az olaszok és a németek is a harmadik vb-címükre hajtottak, a góllövőlistát pedig holtversenyben vezette Paolo Rossi és Karl-Heinz Rummenigge öt-öt találattal. Rummenigge az előző két év aranylabdásaként érkezett Spanyolországba, a döntőben viszont csak Rossi talált be kettejük közül, aki hat találattal gólkirály lett, megnyerte az először kiosztott vb-aranylabdát, majd az év végén a France Football Aranylabdáját is. No, meg persze a vb-címet Olaszországgal.
Az egyiknek tizenegyesből sem ment
1994-ben is öt-öt góllal várta a finálét a két résztvevő gólvágója, a brazil Romário és az olasz Roberto Baggio. A döntőben viszont sem ők, sem más nem talált be százhúsz perc alatt, így egyikük sem érte utol a hatgólos Igor Szalenko, Hriszto Sztoicskov duót. Romário legalább a tizenegyespárbajban eredményes volt – a gólkirályi címért folyó versenybe ez természetesen nem számított bele –, Baggio lövésére viszont sokkal többen emlékeznek... Külön érdekesség, hogy máig Romário az utolsó játékos, aki világbajnokként vehette át a torna legjobb játékosának járó elismerést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!