– Mi az álma, amit öt éven belül valóra váltana?
– Tizenhat évesen azt mondtam, hogy meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját. Most már nem szeretek ennyire elébe menni a dolgoknak, de az a cél, hogy Európa top három-öt csapatának valamelyikében játsszak.
– Régi salzburgi barátja, Erling Haaland már ott van, és ontja a gólokat a Manchester Cityben, ráadásul velük találkoznak majd a BL-nyolcaddöntőben. Tartják a kapcsolatot?
– Általában minden héten beszélünk, de kéthetente biztos. A sorsolás után is egyből írtunk egymásnak. Nyilván nem olyan szoros már a kapcsolat, mint Salzburgban, ahol mindennap együtt voltunk, de a barátság nem múlt el. A sorsolás előtt tartottam a Citytől, de Erling miatt örülök, hogy velük játszunk. Ha már így alakult, jussunk tovább!
– Jövő héten csatlakozik a magyar válogatotthoz, amely Szalai Ádám búcsúja után új csapatkapitányt keres, és sokak szerint ön is esélyes lehet a posztra. Mit gondol, 22 évesen készen állna rá?
– Teljesen mindegy, hogy hány éves az ember, mert ha a szövetségi kapitány felkér valakit, hogy legyen a válogatott csapatkapitánya, arra szerintem nem szabad nemet mondani. Marco Rossinak kell eldöntenie, hogy kiben bízik meg ennyire. A magam részéről 22 évesen nem tartom magam rutinosnak, de talán többet éltem már át, mint az a koromból fakadna. Ha a főnök rám gondol, fel szeretném venni a kesztyűt, hogy minden szempontból méltó legyek a szerepre.
Mi Szoboszlai Dominik véleménye Dzsudzsákról?
– Görögország ellen búcsúzik a válogatottól Dzsudzsák Balázs. Mi jut eszébe róla?
– Tizenhat voltam, amikor először a válogatottal készültem, és rengeteget segített nekem. Nem volt egyszerű a karrierje, mert éveken át ő volt a középpontban, sokszor ő volt a céltábla is, és ez nem könnyű, átérzem a helyzetét. A legtöbben csak a hírnevet meg a pénzt látják, de a munkát nem, ami mögötte van. Én szeretem Bazsit, mint játékost és mint embert egyaránt. Akárki akármit mond, megérdemli ezt a búcsút.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!