A halál torkából tértek vissza, s már rekordokat ostromolnak

Szeles Bálint és Eszes Dániel is gátfutó, a pályafutásuk, sőt az életük ezen felül is sok hasonlóságot mutat. Mindketten súlyos betegségből kigyógyulva folytatták a sportpályafutásukat és szeretnének kijutni a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságra.

Magyar Nemzet
2023. 02. 07. 10:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egerhez közel található Andornaktályán élő Szeles Bálintnak négy esztendővel ezelőtt rákbetegséggel kellett megküzdenie, az egyik veséjét el is veszítette, de bámulatos akaraterővel és szívóssággal sikerült visszatérnie az atlétikai pályára, és azóta újra az egyéni csúcsait rohamozza.

Sorstársa, a Fóton élő és ifjúsági Európa-bajnokként a település kedvenc sportolói közé tartozó Eszes Dániel akkor volt nagy bajban, amikor gyors egymásutánban több betegség is megtámadta a szervezetét. Először a koronavírus döntötte le a lábáról, ennek következményeként vastag- és vakbélgyulladással kezelték, majd újabb szövődményekkel, mindezek tetejében még vérmérgezés is rontotta az állapotát. Két hét leforgása alatt tizenöt kilót veszített a testsúlyából, csodával határos, hogy felépült, és vasakarattal vissza tudta küzdeni magát a magyar atlétika élvonalába. 

A két derék atléta az elmúlt hétvégén a szövetség budapesti fedett pályás versenyén mérte össze az erejét a 60 méteres gátfutásban, amiből most Szeles Bálint, Petrovai József tanítványa került ki győztesen, 7.77 másodperces idejétől 20 századdal maradt el Eszes Dániel, akinek serdülőkora óta Maracskó Pál a mestere. A két sportoló a közelgő isztambuli fedett pályás Európa-bajnokságra készül, az igazán nagy céljuk pedig persze az augusztusi budapesti világbajnokság.

Gáttörés Münchenben

– A budapesti világbajnokság felé vezető úton a szlovákiai Csorba-tónál kezdtem meg a nagy menetelést, azóta minden hónapban egy hetet Nyíregyházán készülök, ahol minden feltétel adott az eredményes munkához. Bár tavaly nem minden vágyam teljesült, mégis erőt tudok meríteni a 2022-es eredményeimből. Bajnok lettem fedett pályán, majd szabadtéren is, egyéni csúcsokat javítottam és résztvevője lehettem a belgrádi világbajnokságnak, csak a müncheni Európa-bajnokságomat toltam el. A középfutamba jutásért csatázva az utolsó gátba úgy belerúgtam, hogy recsegve tört a léc, de volt egy másik hibám is, ezért nem jutottam tovább – elevenítette fel kellemetlen tavalyi élményét Szeles Bálint az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozva, majd az idei terveiről beszélt.

Szeles Bálint a gátak fölött

– Alig egy hónap múlva Isztambulban, a fedett pályás Európa-bajnokságon javíthatok, ahová a ranglistán elfoglalt helyemmel juthatok el, így egyelőre a pozícióm megerősítése is feladatot jelent. Eszes Danival addig várhatóan még kétszer össze fogunk csapni, erős motivációt jelentene, ha Nyíregyházán sikerülne megvédeni a bajnoki címemet. A mezőny évről-évre erősebb és nagyobb, a franciák, a lengyelek és britek viszik a prímet, én egy szép középdöntőt szeretnék „felépíteni”, amire esélyt is látok, és ez nem csak a csillagok állásán fog múlni. Hasonló célt tűzhetek magam elé a budapesti világbajnokságon is, ahol a helytállás mércéje a 13.63 másodperces egyéni csúcsom megjavítása és a lehetőségemet maximálisan kihasználó szereplés lehet – hangsúlyozta a debreceni egyetemen sportközgazdásznak készülő Szeles Bálint.

Ironman édesapja hitével

Eszes Dániel és a mestere jó döntést hoztak hét évvel ezelőtt, amikor a magas- és a távolugrást elengedve a gátfutásra tettek fel mindent, mert ebben a számban ifjúsági Európa-bajnoki cím lett közös munkájuk eredménye. 

– Az elmúlt heti futásom újdonsága az volt, hogy az első gátat az eddigi gyakorlattól eltérve nem hét, hanem nyolc lépésről vettem – vágott bele Eszes Dániel. – Sokat várunk az újítástól, mert már az első próbálkozás is laza és gördülékeny volt. Barátom, Bálint igen jól vette a gátakat az elmúlt szombaton, úgyhogy nagyot kell futnom jövő hétvégén Nyíregyházán, ha vissza akarok vágni, és még nagyobbat, ha a bajnokságon is tartani akarom a lépést vele.

 

Az átélt nehézségek után, amelyek az egész család számára megrázóak voltak, engem pedig félelemmel töltöttek el, megfogadtam, hogy bármilyen nehézséggel kerülök szembe, ott leszek a budapesti világbajnokságon felvonuló magyar válogatottban.

 

Ezt a szellemet édesapám tudatosította bennem, aki 48 éves korában döntött úgy, hogy kipróbálja magát egy Ironman versenyen, és úgy belejött, hogy csak tavaly, 56 esztendősen vonult vissza. Benne a kihívások emberét tisztelem, és most az ő hitével készülök a budapesti vb-re. A képlet egyszerű és ugyanolyan nehéz. A tavalyi 13.56 másodperces egyéni csúcsomból tizedeket kell lefaragnom, hogy álmaim versenyére versenyzőként mehessek ki, és nem csupán az atlétatársaim szurkolójaként – hangsúlyozta a dunakeszi klub büszkesége, akinek a klubtársa többek között Huller Dániel is, aki 800-as síkfutóként venné fel a kesztyűt a középtávfutás legjobbjaival. 

Borítókép: Eszes Dániel ma már újra tud nevetni, akkor is, ha a barátja, Szeles Bálint megelőzi

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.