Jürgen Klopp irányítása alatt még nem érte ilyen szégyen a Liverpoolt + videó

A Premier League 22. fordulójában a listavezető Arsenal 1-0-ra kikapott az Everton otthonában, a Liverpool pedig most Wolverhamptonban szaladt bele a késbe (0-3). Jürgen Klopp irányítása alatt először esett meg, hogy a Pool három egymást követő idegenbeli bajnoki meccset elveszített. S ami még megdöbbentőbb: ezeken a gólkülönbsége 1-9.

Magyar Nemzet
2023. 02. 04. 18:51
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bővelkedik szenzációkban a Premier League 22. fordulója, amely pénteken este úgy kezdődött, hogy a Chelsea hazai pályán csak 0-0-ra volt képes a Fulham ellen, pedig a Kékek bevetették a téli átigazolási időszak végén 121 millió euróért szerződtetett világbajnok argentin Enzo Fernándezt is. A Chelsea télen összesen 329 millió euróért vett játékosokat, s már olyan bő a kerete, hogy a tabellán kilencedik helyén álló klub közröhej tárgya lett, terjednek a mémek róla, érdemes megnézni ezeket:

Nincs jobb helyzetben az ugyancsak szebb napokat látott Liverpool sem, amely a tizedik helyen áll, és ma 3-0-ra kikapott a Wolverhampton Wanderers otthonában. A házigazda a forduló előtt a 17. volt a tabellán, húsz meccsen csak 12 gólt szerzett (és 30-at kapott), de a Premier League leggyengébb csatársora is megszórta a Poolt.

Jürgen Kloppnak ez már nagyon kínos

A Liverpool a 2023-as évben Brentfordban 3-1-re, Brightonban 3-0-ra maradt alul bajnoki meccsen, vagyis hármasával kapja a gólokat. Három egymást követő idegenbeli bajnoki vereségre pedig nem volt példa a csapatnál azóta, hogy Jürgen Klopp a vezetőedző. Vagyis 2015 óta.

– Ez nagyon frusztráló és kiábrándító... Nincs mentségünk arra, ami itt most történt. Magunknak köszönhetjük a nyomorúságunkat – jegyezte meg a lefújás után Klopp.

Wolverhamptonban most persze nagy az öröm.

Tulajdonképpen nagyobb meglepetés, hogy a listavezető Arsenal 1-0-ra kikapott a forduló előtt utolsó előtti, 19. helyen álló Everton otthonában. A gólt a második félidőben a védő James Tarkowski szerezte szöglet után, s ezt követően az észak-londoniak hiába rohamoztak nagy lendülettel, egyenlíteniük nem sikerült. 

Az Everton kispadján ez volt az első mérkőzése a hétfőn kinevezett Sean Dyche vezetőedzőnek, aki az egy héttel korábban menesztett Frank Lampard helyére érkezett. Az Arsenal a találkozót megelőzően 13 bajnoki meccsen két döntetlen mellett 11 győzelmet aratott, és a forduló előtt ötpontos előnnyel állt a tabella élén. A címvédőként második Manchester City így akár két pontra is csökkentheti a hátrányát az Ágyúsokkal szemben, ehhez vasárnap a Tottenham Hotspur vendégeként kell nyernie.

A Manchester United az Old Traffordon 2-1-re legyőzte a Crystal Palace csapatát, a végén azonban volt miért izgulniuk a Vörös Ördögök szurkolóinak, a hazaiak ugyanis kétgólos előny birtokában kiállítása miatt a 70. percben emberhátrányba kerültek. A vendégek hat perccel később szépítettek, majd nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel.

Premier League, 22. forduló:

pénteken játszották:
Chelsea–Fulham 0-0

szombati eredmények:
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 3-0 (2-0)
Manchester United–Crystal Palace 2-1 (1-0)
Brentford–Southampton 3-0 (2-0)
Brighton–Bournemouth 1-0 (0-0)
Aston Villa–Leicester City 2-4 (2-3)
Everton–Arsenal 1-0 (0-0)
Newcastle United–West Ham United 1-1 (1-1)

vasárnap játsszák:
Nottingham Forest–Leeds United 15.00
Tottenham Hotspur–Manchester City 17.30

A Premier League állása:

 1. Arsenal 20  45-17  50 pont
2. Manchester City 20  53-20  45
3. Manchester United 21  34-26  42
4. Newcastle United 21  34-12  40
5. Tottenham Hotspur 21  40-31  36
6. Brighton 20  38-27  34
7. Brentford 21  35-28  33
8. Fulham 22  32-30  32
9. Chelsea 21  22-21  30
10. Liverpool 20  34-28  29
11. Aston Villa 21  25-31  28
12. Crystal Palace 21  19-29  24
13. Leicester City 21  32-37  21
14. Nottingham Forest 20  16-35  21
15. Wolverhampton 21  15-30  20
16. West Ham 21  18-26  19
17. Leeds United 19  26-33  18
18. Everton 21  16-28  18
19. Bournemouth 21  19-43  17
20. Southampton 21  17-38  15

Borítókép: Jürgen Klopp éveket öregedhetett (Forrás: Twitter/SPORTbible)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.