A 49. percben Tóth Gergely kiállítása után, emberelőnyben egyenlített a Gyergyó, Haaranen szép szóló végén mattolta Arany Gergelyt (3-3). S a java még hátravolt. Az 55. percben Sándor Székely tette vissza a korongot a kapu mögül, Bodó úgy vette át (valószínűleg nem szándékosan), hogy felpörgette magának, majd a levegőből ütötte a kapuba (3-4). Sokáig emlékezetes találat marad, az egészen biztos.
Zúgott a székely, majd a magyar himnusz is
S ami ennél is fontosabb, ezzel a góllal a Gyergyó megnyerte a hatodik mérkőzést. Az FTC mindent megtett az egyenlítésért, a végén Fodor Szabolcs Arany Gergely helyett is mezőnyjátékost küldött be, mindhiába.
A Gyergyó 4-3-ra nyert, összesítésben egyenlített 3-3-ra, pénteken tehát következik a mindent eldöntő, hetedik találkozó Gyergyószentmiklóson.
Mint győztes mérkőzéseken rendszeresen, kijárt a székely himnusz a szurkolóitól a Gyergyónak, amit a fradisták is méltósággal hallgattak, majd ráadásként következett a magyar himnusz. Ez az igazi hokibarátság.
– Az erő a szezon munkájának köszönhető, amihez lelkierő is társult. Csak annyit mondtam a fiúknak, hogy meg kell csinálni. Óriási győzelem, elértük a célunkat, hazatérünk a hetedik mérkőzésre – értékelt megindultan Szilassy Zoltán.
Borítókép: Szenvedélyes szurkoló, határtalan boldogság, ilyen volt a Gyergyó-szurkolótábor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!