Hetven percen keresztül minden úgy alakult, ahogy a Fulham elképzelte. A londoni csapat Alekszandar Mitrovics góljával 1-0-ra vezetett a Manchester United otthonában, és ez az állás meg is felelt a játék képének. Aztán jött az őrület perce, amikor a Fulham három piros lapot kapott.
Edzője kegyelmet kér a támadónak, aki meglökte a bírót
Az angol FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United hátrányból fordítva 3-1-re nyert a Fulham ellen. A londoni csapat egyetlen perc alatt tönkretette, amit addig felépített, ennyi idő alatt kapott ugyanis piros lapot Willian, Alekszandar Mitrovics és Marco Silva vezetőedző is. A legrosszabbul a szerb csatár járhat, aki lökdöste Chris Kavanagh játékvezetőt.

A MU az egyenlítésért támadott, Willian pedig kézzel hárította Jadon Sancho gólba tartó lövését. Chris Kavanagh kiment a VAR-monitorhoz, és még a döntése előtt kiállította a Fulham vezetőedzőjét. Marco Silva bűne az volt, hogy a földhöz vágott egy palackot.
Miután Kavanagh megítélte a büntetőt, és felmutatta a pirosat Williannak is, Mitrovics idegei felmondták a szolgálatot, s a játékvezető meglökéséért ő is mehetett zuhanyozni.
Bruno Fernandes belőtte a büntetőt, a hajrában pedig a MU további két gólt szerzett a kilenc emberrel küzdő Fulham ellen.
Willian és Silva is biztosan eltiltásra számíthat, de a legsúlyosabb ítélet Mitrovicsot sújthatja. Hírhedt eset, amikor huszonöt éve Paolo di Canio ellökte a játékvezetőt, az olasz támadót akkor tizenegy meccsre meszelték el.
– Nem gondolom, hogy Mitrovics esete hasonló súlyosságú lett volna. Remélem, hogy a döntéshozók is ennek megfelelően döntenek – fogalmazott az enyhe büntetésben bízva Silva, aki szerint korábban csapatának két büntető is járt volna a meccsen.
A Fulham mesterének egyértelműen elege van Kavanaghból, bár a nyilatkozatával aligha nyeri el a fegyelmi bizottság szimpátiáját.
– Ő fújta a sípot, amikor a West Ham ellen két nyilvánvaló kezezés miatt veszítettünk, és bocsánatkérést is kaptunk. Aztán a Leeds elleni FA-kupa-meccset is ő vezette, és most a negyeddöntőt is, nehéz ezt megérteni.
Hiába esett ki a Fulham az FA-kupából, az eltiltások érinteni fogják az idényét, hiszen Angliában a hazai sorozatokon átívelő büntetéseket osztanak ki a piros lapok után.
További Sport híreink
A FA-kupa elődöntőjében a Manchester United a Brighton ellen játszik, a másik ágon a Manchester City ellenfele a másodosztályú Sheffield United lesz.
Borítókép: Mitrovics átlépte a határt, a piros lap csak a büntetés kezdete lehet (Fotó: AFP/Paul Ellis)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kerkez Milos is az elit tagja, a Real Madrid védőjéhez hasonlóan Manchesterbe várják + videó
A Profi Labdarúgók Szakszervezete (PFA) nyilvánosságra hozta a hatos listáját.

Szoboszlai csapattársa Eb-meccsének végét a világítás hibája jelentette
Kialakult a negyeddöntő mezőnye Szlovákiában, nincs nagy meglepetés.

Tízmilliárdos bombabiznisz, a Los Angeles Lakers az európai topklubokat is lepipálja
Minden idők legdrágábban eladott sportklubja lehet LeBron James és Luka Doncic csapata.

Courtois kifakadt, csapattársa ostobaságáról beszél a Real Madrid blamája után + videó
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék Pride-ját

Kállay-Saunders András teljesen felháborodott a repülőn

Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó

„Ez pitiáner húzás volt!” - áll a bál a Forma-1-ben a legújabb botrány után

Halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor Ukrajnából – a magyar hatóságok is léphetnek

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Újra kapni a leghasznosabb nyári terméket, és csak 1999 Ft a Lidlben

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén

Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél

Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kerkez Milos is az elit tagja, a Real Madrid védőjéhez hasonlóan Manchesterbe várják + videó
A Profi Labdarúgók Szakszervezete (PFA) nyilvánosságra hozta a hatos listáját.

Szoboszlai csapattársa Eb-meccsének végét a világítás hibája jelentette
Kialakult a negyeddöntő mezőnye Szlovákiában, nincs nagy meglepetés.

Tízmilliárdos bombabiznisz, a Los Angeles Lakers az európai topklubokat is lepipálja
Minden idők legdrágábban eladott sportklubja lehet LeBron James és Luka Doncic csapata.

Courtois kifakadt, csapattársa ostobaságáról beszél a Real Madrid blamája után + videó
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”