Hazavágyik a magyar Bosman, akit mindenki csak Rókaként ismer

Balog Tibor itthon szinte csak a becenevén ismert. Róka Kakucsról indulva Vácott lett ismert, az MTK-nál pedig válogatott labdarúgó, 37-szer szerepelhetett a nemzeti csapatban. Később Belgiumba szerződött, ahol a magyar Bosmanként beírta magát az európai labdarúgás történetébe, rengeteg játékos életét könnyítette meg egy megnyert perrel, amelyet hivatalosan még senki sem köszönt meg neki, sőt inkább csak hátránya származott belőle. Szerinte az ő korosztályában jobb futballisták alkották a mezőnyt, mint ma, ám most a feltételek sokkal jobbak, ők ezért nem lehettek eredményesek.

– Évtizedekkel ezelőtt is már sokat beszélgettünk, de a legkézenfekvőbb kérdést sohasem tettem fel: Balog Tibor miért lett Róka?
– A nyolcvanhatos világbajnokság idején már az MTK tartalékjában játszottam, és az író Végh Antal fia a csapattársam volt. Írt egy könyvet a mexikói kudarcról, amelyben mindenkibe belerúgott, Bognár Györgyről például azt írta, hogy a válogatott az MTK tartalékában szereplő kis vörössel, Baloggal is jobban járt volna, mint Bogesszal. A többiek elkezdtek Vörösnek hívni, de én nem szerettem, ráadásul szőke voltam. Aztán elkerültem Vácra, ahol a gyúró elkezdett Vörös Rókának hívni, kértem, hagyja ezt a vörösözést, így megmaradt a Róka. Nem tiltakoztam, mert tudtam, csak az kap becenevet, akit szeretnek és tisztelnek.

Balog Róka az MTK-ban

– Hogyan kerülhetett egy kakucsi fiatalember minden átmenet nélkül az MTK-ba?
– Az MLSZ akkor hozta vissza a tartalékbajnokságot, és a csapatoknak nem volt hozzá elég játékosuk, ezért az alsóbb osztályokban kerestek tehetséges futballistákat. Én akkoriban Kakucson játszottam tizenhét évesen a megye kettőben, és elég jól kerestem. A nagy Honvéd-szurkoló édesapám ugyanis minden meccsen beállt az ellenfél szurkolói közé, és fogadott velük, hogy az kicsi szőke gólt lő a csapatuknak. Ez gyakran előfordult, ezért sokszor nyertünk, ő pedig elfelezte velem a nyereményt.

Balog Tibor nem a pénzt nézte

– Ennek vette hírét az MTK?
– Ezt nem tudom, de a tartalékcsapat edzője megkereste apámat és próbajátékra hívott, ő viszont ezt nem mondta meg nekem. Nem tudom, miért nem, talán mert a Honvédnak szurkolt, talán ezért, mert a fogadásokból származó bevételt féltette… Egy nap én vettem ki a postaládából egy levelet, amelyben az MTK sürgetett, hogy menjek már el arra a próbajátékra, így szereztem tudomást a lehetőségről, kicsit össze is vesztem az apámmal.

– Tehát érdekelte a lehetőség?
– Persze. Az első napon az első csapattal edzettem, olyan játékosokkal kerültem egy légtérbe, mint Borsó, Gáspár, Fülöp, Turtóczky és Tóth Jokka, akiket addig a tévében láttam, és megfeleltem, Palicskó Tibor leigazolt. Aztán megnyertük a tartalékbajnokságot, a felnőttekhez érkezett Both József, a klub pedig felajánlotta, hogy menjek kölcsönbe Vácra. Nagyon nem örültem neki. 

Amikor korábban elém tette az MTK a szerződésemet, nem a fizetést néztem meg, hanem azt, hogy mennyi időre szól, és boldogan láttam, öt évet írok alá.

 Csalódott voltam, de rábeszéltek azzal, hogy az NB II-ben többet játszom, ráadásul az erősebb is a tartalékbajnokságnál, ezért gyorsabban fejlődhetek.

– Akkoriban egyszer kimentem egy Budafok–Vác meccsre, és valaki mondta, figyeljem a váciak csatárát, piszok tehetséges. Néztem a nevét, Balog Tibor volt, és ha jól emlékszem, három gólt rúgott.
– Tényleg ódzkodtam, de később kiderült, ez volt a legjobb döntés. Együtt játszhattam Várady Bélával, aki rengeteget segített nekem, de egyébként is, a csapat fele hozzám hasonló éhes fiatalból állt, a másik felét pedig másutt már leírt, de éppen ezért bizonyítani akaró idősebb játékosok alkották. A második helyen végezve feljutottunk, azaz hirtelen NB I-es futballista lettem. Az idény közben egyébként hívott vissza az MTK-ba a Both Józsefet váltó Verebes József, de akkor már én mondtam nemet, mert tényleg sokat játszottam. Ennek viszont az volt az ára, hogy nem lettem tagja a bajnokcsapatnak, és a bajnoki cím azóta is hiányzik a pedigrémből.

– Végül az új idényt nem Vácott kezdte el, mert visszavitte az MTK. Milyen volt Verebes Józseffel dolgozni?
– Imádtam őt. Amióta edző lettem és már nem csak játékos szemszögből láttam a futballt, még jobban tisztelem. Eleinte nem tudtam, mit keresek ott, annyi remek futballista volt a keretben. Csaknem mindenki jó fej volt, sokat segített, egyedül Tóth Jokka ütött-vágott, ahol ért, nyilván nem tetszett neki, hogy az edzéseken olykor felfűztem. 

Ugyanakkor rosszul esett, hogy Verebes hetekig hozzám sem szólt, még nem tudtam, ő csak akkor szól, ha valami nem tetszik neki. Például én labdavezetés közben is a labdát néztem, és az egyik meccsen ő bekiabált nekem, és amikor kinéztem rá, az ujjával az állát feltolva mutatta, hogy emeljem fel a fejemet. 

Megtettem, és hirtelen átláttam a pályát, szélesebb lett a látószögem. Ő bizonyos szempontból megelőzte a korát, de tény, az erőnlétünk nem volt tökéletes, ebből a szempontból többet és másként kellett volna edzenünk, úgy motiválni viszont, mint ő tette, senki sem tudott.

– Ha megnézzük a kilencvenes évek válogatottjait, nagyszerű futballistákat láthatunk, mégsem voltak képesek kiemelkedő eredményt elérni. Miért nem?
– Külön kell kezelni minket és a külföldieket. Én először a görögök ellen játszottam a válogatottban, Mezey György volt a kapitány, aki a bundabotrány miatt kénytelen volt több fiatalt is behívni a keretbe. Détári Lajoshoz szinte hozzá sem mertem szólni, csak ámultam, ahogy közelről láttam őt futballozni az edzéseken. Mi fizikálisan az elavult edzésmódszerekkel felkészületlenek voltunk a nemzetközi szinthez. A Wembley-ben például úgy éreztem, gyors vagyok, jó az állóképességem, de húsz perc után már nem kaptam levegőt, az angolok pedig még csak meg sem izzadtak, és keresztülszaladtak rajtunk.

Pacalpörkölt a meccs előtt

– Emlékszik rá, hogy amikor visszajött Valenciennes-től, ahol próbajátékon vett részt, készítettünk egy interjút, amelyben elmondta, azért nem felelt meg, mert huszonkét játékosból ön volt a huszonkettedik? A megjelenés után tucatnyi edző és vezető hívott fel, hogy Róka nem korrekt, mert lejáratja a magyar futballt.
– Persze hogy emlékszem! Sajnos az úgy volt, ahogyan akkor elmondtam, kár lett volna hazudnom. Már az első edzésen nem tudtam követni a többi játékos tempóját. Itthon válogatott voltam, de amit ott tapasztaltam a saját bőrömön, az megcsapolta az önbizalmamat. Ott akkor már más edzésmódszerek uralkodtak, mint nálunk. 

Itthon tényleg jó edzők dolgoztak, mint például Csank János, Gellei Imre, Verebes József vagy éppen Jenei Imre, de arra ők sem találhattak megoldást, hogy a kezük alá került játékosokból hiányzott a csak gyerekkorban megszerezhető alap és a kellő dinamika.

 Állítom, a mi generációnkban jobb futballistákat talál, mint a mai válogatottban, de a képzésben megjelenő tudás, a jobb feltételrendszer, az eltérő felkészültség miatt mi nem lehettünk eredményesebbek.

– A feltételrendszer alatt a pénzt érti?
– Azt is, de nem feltétlenül a fizetéseket. Ma otthon az infrastruktúra fantasztikus, mi akkor az MTK-ban telente a kapu mögött alapoztunk, jobb híján csak több ezer métereket futottunk, amire komoly kluboknál nem volt példa. De említhetem az étkezést is: az egyik csapattársam egy vidéki bajnoki előtt a közös ebéden pacalpörköltet rendelt, és utána úgy lépett pályára. Akkor azt mondták, ne igyunk sok vizet, most mindenki a hidratálás fontosságát hangsúlyozza. Nem mondom, mi is csibészek voltunk, sokszor csaltuk el a munkát, de a körülmények sem ösztökéltek minket többre, a tudományos háttér pedig teljesen hiányzott. És gondoljon bele: én tizennyolc évesen kerültem az MTK-ba, ott mutatták meg nekem először, hogy miként tartsam a lábam lövésnél. Kakucson addig ösztönből futballoztam, és ez nagy hátránynak számított.

Balog Tibor perre ment a FIFA ellen

– Végül csak eljutott külföldre, a belga Charleroi játékosa lett. Jó döntés volt?
– Az feltétlenül, hogy kijöttem. Más világba csöppentem – jó csapat, remek hangulat, meccsenként húszezer néző. És persze jóval intenzívebb edzések, mint otthon megszoktam, az MTK-ban, ha nem voltam sérült, biztosan játszottam, itt meg kellett harcolnom a helyemért, és mindez rákényszerített, hogy másként éljek. Korábban sem jártam az éjszakát, mert szerettem futballozni, és tudtam, ha nem vigyázok magamra, akkor rövid lehet a pályafutásom, de Belgiumban még tudatosabbá váltam. Kicsit nehezen ment a beilleszkedés, mert nem beszéltem a nyelvet, szokatlan volt a kultúra, ám voltak ott más magyarok is, a játék is jól ment, és ez sokat segített.

Balog Tibor imád a futball közegében élni

– Akkoriban szinte mindegyik belga élvonalbeli csapatban futballozott magyar játékos, manapság egyikben sem. Ennek mi lehet az oka?
– Jó kérdés… Rengeteg olcsó afrikai játékos jön, másrészt pedig nagyobb hangsúlyt fektetnek a klubok az utánpótlásra. Felnevelik, játszatják, majd eladják a fiatalokat, ez jobb megoldás, mint drága légiósokat szerződtetni. Közrejátszhat az is, hogy kemény, rakkolós futball a belga, de nem ad extrán magas fizetést, szerintem otthon könnyebben lehet akár többet is keresni, mint itt egy átlagos klubban.

– Charleroi-ban, mondhatni, világhírű lett, azóta is a magyar Bosmanként emlegetik, miután pert nyert a FIFA ellen. Ez hogyan történt?
– Bölöni László hívott a Nancy-ba. Lejárt a szerződésem, és mert a Bosman-ügy lezárultával az ilyen státusú labdarúgók szabadon igazolhatóvá váltak, biztos voltam benne, hogy elmehetek, ahogyan egyébként több csapattársam is megtette. A Charleroi azonban közölte, én Európai Unión kívüli országból származom, ezért rám az új szabály nem vonatkozik, és kért értem százötvenezer eurót, amit a Nancy érthetően nem akart kifizetni. Szerződés nélkül maradtam, fél évig a tartalékokkal edzettem, majd felhívtam Bosman ügyvédjét, aki aztán beperelte a klubot.

Bölöni László és Balog Tibor

– Csakhogy közben el tudott menni Izraelbe.
– Sikerült rábeszélni a Charleroi vezetőit, hogy adjanak kölcsön, és az idény végén esetleg megvesznek végleg. Én jól éreztem ott magamat, de a családom nem tudta megszokni az ottani életet, és ezért visszajöttünk Belgiumba.

– Közben pedig zajlott a per?
– Igen, és 1998 júliusában megnyertem, a Charleroi-nak el kellett engednie. Az ügyvéd azt mondta, ahhoz, hogy az esetem általánossá váljon, meg kell támadni a FIFA-t és az UEFA-t. Ennek az lett a vége, hogy

 peren kívül megegyeztünk, ennek a feltétele pedig az volt, hogy az Európai Unión kívülről érkező futballisták is szabadon eligazolhassanak, ha lejár a szerződésük, és ebbe a nemzetközi szövetség belement, amivel megváltozott az európai futball. 

A Juventus például azonnal mellénk állt a harcban, hiszen azonnal átlátta, hogy abból profitálhat, ha a lejárt szerződésű, az EU-n és a földrészen kívüli játékosokat is könnyen, fizetés nélkül meg lehet szerezni. Rengetegen profitáltak ebből a győzelemből, a legkevesebb hasznom nekem származott belőle.

Éhes a munkára

– Ezt hogy érti?
– Sokan megnehezteltek rám, klubelnökök, újságírók és szurkolók is bíráltak, amit megértettem, hiszen érdekeket sértettem. Hívott például az Antwerpen, és az elnök megkérdezte, én a pereskedő Balog Tibor vagyok-e – Belgiumban futballozott akkor a korábban a Vasasban és az Újpestben játszó másik Balog Tibor is –, és amikor mondtam, hogy igen, nem tárgyalt velem. Az UEFA kifizette az ügyvédi költségeimet, és kaptam is valamennyi pénzt, de például hivatalosan senki sem köszönte meg azt, amit tettem.

– Meglepődve olvastam a múlt héten, hogy megszerezte a pro licences edzői diplomát, mert úgy tudtam, ezen már régen túl van. Jól emlékszem, hogy bő egy évtizede hívta az Újpest a kispadra, amihez kellett ez a végzettség?
– A részletek igazak, de az egész így nem az. Tizenegy éve jelentkeztem is, de akkor a Charleroi edzője voltam, és a klub elnöke azt mondta, rám a pályán nagyobb szükség van, mint az iskolapadban. Ez egy időre elvette a kedvemet, de aztán úgy voltam vele, ha több élvonalbeli bajnokságban is játszhattam és eljutottam a válogatottig, edzőként is a legmagasabb szintet kell megcéloznom. Belgiumban voltam edző az első a második ligában is, most a harmadikban dolgozom, ha itt akarnék leragadni, nincs szükségem pro licencre.

Vincent Kompanyval a diploma átvétele után

– És az Újpest?
– A tulajdonos, Roderick Duchatelet először Jos Daerden mellé hívott pályaedzőnek, akivel előtte már dolgoztam hasonló felállásban Belgiumban, de az ajánlata nevetséges volt, ezért nem egyeztünk meg. Később újra hívott, de akkor éppen amiatt feneklett meg a megállapodás, hogy nem volt még meg a pro licencem.

– Azt mondta az előbb, ha Belgiumban akarna leragadni, nem lenne szüksége a legmagasabb képzettségre. Ezek szerint akár haza is jönne, ha innen hívnák egy klubhoz?
– Mindig az volt a vágyam, hogy egyszer hazamegyek, ha úgy alakul, örülni fogok neki. Nyitott vagyok a lehetőségre, tudom, mire vagyok képes, arról nem is beszélve, hogy a magyar ember mindig magyar marad! Ám szóba jöhet más lehetőség is, éhes vagyok a munkára. Tudom, ötvenhét évesen komoly karrierhez már késő van. A futball közegében szeretek élni, ezt már csak edzőként tehetem meg, és jobb későn, mint soha.

Borítókép: Balog Tibor jelenleg a belga harmadosztályban dolgozik (Fotó: Balog Tibor)