Úgy tartják, sok esetben egyetlen kép többet mond ezer szónál. Ha egy fotóval kellene pályafutását elmesélnünk, vagy legalábbis annak a legfontosabb részét, hogy mivé vált az egykor a Real Madrid utánpótlásában futballozó, sokáig és sokat kritizált csatár, akkor azt a képet hívnánk elő, amely Wolverhamptonban készült tavaly június 14-én.
Aznap a magyar válogatott tétmérkőzésen, a saját földjén győzte le 4-0-ra Angliát. Ahogy az utóbbi években megszokottá vált, a meccs után a csapat tagjai együtt énekelték el a Himnuszt a szurkolókkal. Ezt a jelenetet örökítette meg a fotó, amelyen Szalai nem megjátszható átéléssel énekel, s mögötte sorakoznak a többiek, hozzá hasonlóan szívre tett kézzel.
Azért fantasztikusan elkapott pillanat ez, mert szavak nélkül meséli el, mit jelentett Szalai Ádám a magyar válogatottnak, és azt is, hogy futballozni nemcsak lábbal és fejjel, hanem szívvel is lehet.
– Kicsit olyan volt, mint amikor az első barátnőmmel szakítottam. Az első három-négy nap könnyen megy, aztán egyszer csak ráírsz, hogy „szia, minden oké?” – húzott érdekes párhuzamot Szalai arról, hogyan dolgozta fel a válogatott karrierje végét, miután a tavaly szeptemberi, olaszok elleni Nemzetek Ligája-meccsen elköszönt a nemzeti csapattól.
– Marcót (Rossi szövetségi kapitányt) nem hívtam fel, hogy vegyen vissza, de nagyon megviselt az elválás – tette hozzá. – Most is hiányzik a válogatott, hogyne hiányozna, de ilyen az élet, egyszer minden véget ér. Nem akartam megvárni, hogy azt mondják, már nem kellek. Én akartam dönteni.
Ebből a rövid részletből is látszik, Szalai Ádám megnyílt a színpadon. Több mint tíz évig szerepelt a Bundesligában és a magyar válogatottban, hosszú ideig reflektorfény vetült rá, de ritkán vagy talán sosem láthattuk annyira közvetlennek, mint a Szabó Dezső Katakombaszínházban, ahol a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány meghívásának tett eleget, s az életéről, tapasztalatairól mesélt a szinte teljesen megtelt teremben a zömmel fiatal közönségnek (35 év volt a felső korhatár a regisztrációnál, amibe a főszereplő is épp csak belefért).
Mit tiltott be a válogatott öltözőjében?
Szalai Ádám 2020-ban után lett a válogatott csapatkapitánya, és az utolsó két évében már szembetűnő volt, hogy nehezen pótolható vezéregyéniség. Szerepénél a pályán talán csak az öltözőbeli szerepe volt fontosabb, és ebbe betekintést is nyerhettünk az Izland elleni Eb-pótselejtező előtt elmondott hidegrázós beszéde láttán, ami megtette a hatását: a csapat drámai végjátékban 2-1-re nyert, és kijutott a 2021-ben részben Budapesten megrendezett Európa-bajnokságra.
– Amikor csapatkapitány lettem, egyvalamit rögtön betiltottam: nem lehetett semmilyen felvételt készíteni az öltözőben a meccsek előtt, mert nem akartam, hogy hasonló beszédek kiszivárogjanak – árult el egy kulisszatitkot Szalai a híres beszédéről. – Folyton rágták a fülemet emiatt, már azt is megígérték, hogy csak magunknak készülne, és biztos nem kerül a nyilvánosság elé. Így aztán az Izland elleni meccs előtt elkészült ez a felvétel. Miután nyertünk, jöttek oda hozzám, hogy a járvány miatt az emberek otthon vannak, senki nem tud ünnepelni, mutassuk meg nekik. Bevallom, akkor Telkiben pár pálinka már elfogyott a kijutás miatt, így könnyen beadtam a derekam.
Tízéves a hírhedt beszéd
Volt Szalai Ádámnak egy másik híres – vagy inkább hírhedt – beszéde is, amelynek idén lesz tíz éve. 2013-ban a Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereség után tartott sajtótájékoztatót, és 25 évesen éles kritikát fogalmazott meg a magyar futballról, majd egy ideig a válogatottban való szereplést is lemondta. Szalai felfedte, hogy az MLSZ-elnök Csányi Sándor előre tudott a szándékáról.
– Idősebb fejjel visszagondolva nem volt könnyű helyzet, mert fiatal voltam, nem tettem le még annyit az asztalra, hogy így kiálljak, de láttam, amit láttam, és dolgozott bennem a kötelességtudat, hogy valamit tenni kell. Úgy voltam vele, csináljunk egy kis tüzet – mesélte Szalai.
– Köszönettel tartozom Csányi Sándor úrnak, akinek előre elmondtam, mire készülök. Nem tiltotta meg, nem is akart lebeszélni, csak annyit mondott, hogy ha ezt meg merem tenni, akkor csináljam, és vállaljam az esetleges következményeket. Senkit sem akartam megsérteni, de muszáj volt elmondanom a szakmai meglátásaimat.
Nem futballista, hanem orvos akart lenni
Utólag könnyű megállapítani, hogy a vezér már akkor ott bujkált Szalaiban, és sok mindenben igaza is volt. Érdekes, hogy honnan indult, ugyanis az említett kötelességtudat gyerekkorától jellemezte, amikor még nem is a futball volt a legfőbb célja.
– Édesapám vízilabdázott, édesanyám balettozott, nem volt egyértelmű, hogy futballista leszek. A foci nekem sokáig csak egy jó hobbi volt, miután bemagoltam a biológialeckét. Nyolcadikban megkaptam a jó tanuló, jó sportoló kitüntetést, és nekem a tanulás legalább olyan fontos volt. Az volt az álmom, az életcélom, hogy orvos legyek, nem az, hogy futballista. Fel is vettek a Teleki Blanka Gimnáziumba biológia szakra, amit imádtam, és nem csak azért, mert a 36 fős osztályban négy fiú volt… Pesterzsébeten laktunk, Zuglóban volt a suli, Újpesten voltak az edzések. Sokszor a metrón tanultam, miközben átutaztam a várost. Edzésen és az iskolában is a legjobb akartam lenni.
A fütty több volt, mint kudarc
Akkor változtak meg a céljai, amikor 16 éves korában befutott a Stuttgart ajánlata. Onnantól a futball került az első helyre, pedig az első fél éve borzasztó volt Németországban. Egy percet sem játszott, a nyelvet sem beszélte, a szülei már hazahívták volna. Könnyű lett volna feladni, de nem tette:
– Sokszor futottam zsákutcába az életemben. Ilyenkor ha visszafordulnék, és más utat keresnék, az olyan, mintha megfutamodnék. Ha valamit elvállalok, mindig a végsőkig kitartok, mert ha nem így tennék, annak rossz szájíze lenne. Sokan csak a sikereket látják. Milyen jó lehet a válogatott csapatkapitányának lenni, közel tizenhárom évig a Bundesligában játszani, kijutni két Eb-re. De bátran ki merem jelenteni, hogy sokkal több kudarcom volt, mint sikerem. Csak azért tudtam annyi ideig a legmagasabb szinten maradni, mert a kudarcaim ösztönöztek, hogy jobb legyek. És ha három-négy kudarc után jött egy siker, az annál értékesebb volt.
Jó példa a 2016-os év, amelynek elején a horvátok elleni hazai válogatott meccsen kifütyülte őt a közönség, majd az Eb-n Ausztria ellen ő lőtte az első gólunkat. – A válogatottban játszva azt érezni, hogy nem szeretnek, hogy kifütyülnek, az több, mint kudarc – fogalmazott Szalai. – Főleg azért, mert a családodnak ezt át kell élnie a teljesítményed miatt. De ha az ember az ilyen nehéz időszakokban is kitart, az élet előbb-utóbb megajándékozza egy kis sikerélménnyel.
Szalai Ádám, a főállású apa
Sokakat foglalkoztat, hogy mi lesz Szalai Ádám pályafutásának a sorsa. Január végén hosszas csatározás után közös megegyezéssel bontott szerződést a svájci FC Basel csapatával, s azóta nem érkezett hír a 35 éves, 86-szoros válogatott csatár jövőjéről, amely egyelőre számára is képlékeny.
– A terv az volt, hogy idén nyáron befejezem a játékot – árulta el Szalai. – Eredetileg a Bundesligában akartam abbahagyni, de amikor megkeresett a Basel, egy ilyen nagy múltú csapat, amely a nyártól edzőként is számított volna rám, belevágtam a kalandba. Most, hogy az év elején munkanélküli lettem, felborultak a tervek. Hangsúlyozom, még nem vonultam vissza, és bár azt nehezen tudom elképzelni, hogy itthon pályára lépjek még aktív játékosként, a külföldi folytatás nincs kizárva.
– De még egyszer mondom, a terv az volt, hogy a nyáron vége. Hosszabb távon szeretnék a futballban maradni, még nem tudom, milyen formában, de sok mindent vissza akarok adni a hazai labdarúgásnak.
Szalai formában tartja magát, sokat sportol, s közben élvezi a családi életet, hiszen tavaly augusztusban édesapa lett. – A munkanélküliség előnye, hogy a nap huszonnégy órájában a családommal lehetek. Semmit nem alszom, de nekem óriási élmény, hogy ilyen szinten részese lehetek a gyermekem életének. Tulajdonképpen főállású apa vagyok – jelentette ki.
A három legnagyobb dolog
Szalai Ádám elmondta, mire a legbüszkébb a pályafutásában. A több mint tíz éve a Bundesligában, négy különböző csapat színeiben. A válogatottal megjárt két Európa-bajnokság és a csapatkapitányság. S végül a Játékidő Alapítvány, amelyet a családtagjaival és a barátaival gyakorlatilag hobbiból működtet, hogy hátrányos helyzetű embereknek, gyerekeknek segítsen.
– Fontos, hogy jó példákkal ösztönözzük egymást – jegyezte meg Szalai. – A segítség nem csak anyagi lehet, a hétköznapi gesztusokra ugyanolyan nagy a szükség, felsegíteni a lépcsőn egy babakocsis anyukát, vagy átadni a helyedet. A másikról való gondoskodás a lényeg, ami jó érzéssel tölt el.
Szalai Ádámot tapssal fogadta a közönség, és vastapssal búcsúztatta. Leginkább azért, mert nem csak Wolverhamptonban és nem csak a pályán volt helyén a szíve.
Borítókép: Szalai Ádám vezérként búcsúzott a válogatottól (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
