Sztanyiszlav Csercseszov ezúttal a Sportsdaily.ru oldalnak adott hosszabb interjút. A Ferencváros labdarúgócsapatának orosz vezetőedzője kifejezetten büszke arra, hogy a látványos nemzetközi menetelés után is sikerült a klubnál tartani Tokmac Nguent és a Mmaae fivéreket. – Nem csupán Tokmacot sikerült megtartanunk, hanem Samy Mmaeet is, akit a Besiktas szeretett volna szerződtetni. Nem tudta, váltania kell-e klubot ahhoz, hogy bekerüljön Marokkó világbajnoki keretébe. Végül a maradás mellett döntött, aminek a klub is nagyon örült. Samy és a testvére, Ryan is remekül futballozott az Európa-ligában, így lesújtotta őket, hogy kimaradtak a marokkói csapatból – mondta az 59 éves edző.
Csercseszov megnyugtatta a Fradi-drukkereket
Sztanyiszlav Csercseszov a Fradival megnyert bajnoki cím után az orosz sajtóban is megnyilvánult a klubjával kapcsolatban, reagált az esetleges távozásáról szóló pletykákra, és a játékoskeretről is esett szó, valamint arról, hogy a sérülések mennyire megnehezítették a csapata dolgát a hazai és a nemzetközi porondon.
Csercseszov a bajnoki cím hivatalos ünnepsége előtt a Hír TV-nek is adott interjút, akkor a sikeres felkészülésről és a sérültek visszatéréséről is beszélt. A sérültek helyzetéról szó volt a Sportsdaily.ru-nak adott interjúban is. Az edző hangsúlyozta, hogy a Monaco elleni 1-0-ra megnyert Európa-liga-csoportmeccsen összesen négy bevethető védője volt, így még nagyobb siker volt a győzelem a francia csapat ellen.
Az edző hangsúlyozta, hogy majd akkor fog mosolyogni, ha a csapatával bejut a Bajnokok Ligájába.
Az orosz portál megkérdezte a Ferencváros edzőjét az esetleges távozásáról szóló hírekről. – Ezek csak pletykák. Magyarországon élek, nem megyek sehova, a Ferencvárosra koncentrálok. Az a küldetésem, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába – mondta Csercseszov.
További Sport híreink
Borítókép: Csercseszov és a csapatkapitány, Dibusz Dénes a bajnoki trófeával (Fotó: MTI/Ilyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzoboszlainak csalódást okoztak Liverpoolban + videó
A klub YouTube-csatornáján megjelent videóban a magyar középpályás mosolya nem volt őszinte.
Mikler-parádé, győzelemmel rajtolt a Szeged a BL-ben
A szünetben még egygólos hátrányban volt a magyar együttes.
Újabb kiütéses győzelem, az élmezőnyben a magyar válogatott
A magyar férfisakkcsapat 3,5-0,5-re legyőzte Perut a budapesti sakkolimpia második fordulójában.
Betörtek olimpiai bajnokunkhoz, elvitték a szöuli aranyát
Az áldozat Csongrádi László, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy együttesünk 1988-ban a csúcsra jutott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk a kormány legújabb bejelentéseit - élőben a Kormányinfó
Magyar Péter nagyot hibázott, saját embere lökheti a szakadékba
Így él most a Házasság első látásra szereplője
Kiderült, kit jelölhet a Fidesz EP-képviselőnek
Elhunyt a 60-as évek legnépszerűbb táncdalénekesnője: dalait ma is dúdoljuk
Belehúzott Magyarország energiafronton: új útvonalakon is jöhet az olaj és a gáz, ráadásul Zelenszkijnek sokba fog kerülni
Szupertankot élesztettek újjá az oroszok + videó
Ha ezt látod az érett banánon, ne fogyaszd el!
Szoboszlai egy lábtörés miatt váratlan helyzetbe került a Liverpool csapatában
Kiderült Verhofstadt féltve őrzött titka, a magyarfóbiás politikus kimutatta a foga fehérjét
Jön a Boris ciklon, óriási viharokra figyelmeztetnek hétvégén
Komoly változások lesznek a Fidesznél
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzoboszlainak csalódást okoztak Liverpoolban + videó
A klub YouTube-csatornáján megjelent videóban a magyar középpályás mosolya nem volt őszinte.
Mikler-parádé, győzelemmel rajtolt a Szeged a BL-ben
A szünetben még egygólos hátrányban volt a magyar együttes.
Újabb kiütéses győzelem, az élmezőnyben a magyar válogatott
A magyar férfisakkcsapat 3,5-0,5-re legyőzte Perut a budapesti sakkolimpia második fordulójában.
Betörtek olimpiai bajnokunkhoz, elvitték a szöuli aranyát
Az áldozat Csongrádi László, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy együttesünk 1988-ban a csúcsra jutott.