Mit tiltott be a válogatott öltözőjében?
Szalai Ádám 2020-ban Dzsudzsák Balázs után lett a válogatott csapatkapitánya, és az utolsó két évében már szembetűnő volt, hogy nehezen pótolható vezéregyéniség. Szerepénél a pályán talán csak az öltözőbeli szerepe volt fontosabb, és ebbe betekintést is nyerhettünk az Izland elleni Eb-pótselejtező előtt elmondott hidegrázós beszéde láttán, ami megtette a hatását: a csapat drámai végjátékban 2-1-re nyert, és kijutott a 2021-ben részben Budapesten megrendezett Európa-bajnokságra.
– Amikor csapatkapitány lettem, egyvalamit rögtön betiltottam: nem lehetett semmilyen felvételt készíteni az öltözőben a meccsek előtt, mert nem akartam, hogy hasonló beszédek kiszivárogjanak – árult el egy kulisszatitkot Szalai a híres beszédéről. – Folyton rágták a fülemet emiatt, már azt is megígérték, hogy csak magunknak készülne, és biztos nem kerül a nyilvánosság elé. Így aztán az Izland elleni meccs előtt elkészült ez a felvétel. Miután nyertünk, jöttek oda hozzám, hogy a járvány miatt az emberek otthon vannak, senki nem tud ünnepelni, mutassuk meg nekik. Bevallom, akkor Telkiben pár pálinka már elfogyott a kijutás miatt, így könnyen beadtam a derekam.
Tízéves a hírhedt beszéd
Volt Szalai Ádámnak egy másik híres – vagy inkább hírhedt – beszéde is, amelynek idén lesz tíz éve. 2013-ban a Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereség után tartott sajtótájékoztatót, és 25 évesen éles kritikát fogalmazott meg a magyar futballról, majd egy ideig a válogatottban való szereplést is lemondta. Szalai felfedte, hogy az MLSZ-elnök Csányi Sándor előre tudott a szándékáról.
– Idősebb fejjel visszagondolva nem volt könnyű helyzet, mert fiatal voltam, nem tettem le még annyit az asztalra, hogy így kiálljak, de láttam, amit láttam, és dolgozott bennem a kötelességtudat, hogy valamit tenni kell. Úgy voltam vele, csináljunk egy kis tüzet – mesélte Szalai.
– Köszönettel tartozom Csányi Sándor úrnak, akinek előre elmondtam, mire készülök. Nem tiltotta meg, nem is akart lebeszélni, csak annyit mondott, hogy ha ezt meg merem tenni, akkor csináljam, és vállaljam az esetleges következményeket. Senkit sem akartam megsérteni, de muszáj volt elmondanom a szakmai meglátásaimat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!