A százéves Ellinore-ral versenyez a kardiológus professzor a Kékszalagon

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon, Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén 25. alkalommal vesz részt Gellér László kardiológus, egyetemi tanár, aki az Origó Sportnak beszélt a több mint százéves hajójáról, az Ellinore-ról is.

Magyar Nemzet
Forrás: Origo2023. 07. 06. 10:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kardiológus, egyetemi tanár csapata idén hatfős:

– A testvérem, Gellér Ágoston a legrégebbi csapattagom, rajta kívül Pálinkás Csaba barátom, aki kitűnő hajóépítő, szintén a fahajók szerelmese, és építője, életben tartója, aki mellesleg többszörös bajnok vitorlázásban, idén szörfversenyző fia, Tamás is velünk tart. A csapatunkban van egy hölgy, Kis-Kapin Karina, aki jelenleg orvostanhallgató a SOTE-n, aki ifjúsági bajnok volt Laser osztályban, valamint Szokodi Ádám barátom is ott lesz a fedélzeten, akit gyerekkora óta ismerek, és akivel szintén évtizedek óta vitorlázunk együtt. Ahogy látható, ez egy nagyon elkötelezett vitorlázó, baráti, mondhatnám szinte családi csapat.

A csapat hajója pedig igazi kuriózum!

– Ez egy nagyon szép történetű hajó, amelyet eredetileg 1922-ben Svédországban építettek: egy Södertälje nevű helyen egy Pettersen nevezetű svéd hajóépítő tervezte és építette meg. A Balatonra körülbelül húsz évvel ezelőtt került, de akkor nem került vízre, hanem felújítási projekt keretében került a Bruckner hajóépítő család műhelyének az udvarára. Én egy hirdetés útján találtam meg ezt a csodás hajót, így lett egy nagy szerelem ebből. Aztán 2015-től 2017-ig egy teljes újjáépítésen, és a Bruckner család hajóépítési tapasztalatait alkalmazva esett át, és 2017-től szinte minden versenyen indulunk vele. Számomra az a fantasztikus és elképesztő benne, hogy ez egy 1922-es tervezés, amikor még nem volt számítógép, ezért kizárólag a tapasztalat vezette a tervező tollát, a hajó tehát több mint százéves, ám ennek ellenére például erős szeles időjárásban rendkívül stabilan, jól megy, és óriási élmény, ahogy lépést tud tartani a hasonló méretű, leggyorsabb és legmodernebb egytestű hajókkal – mondta el Gellér László.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Borítókép: Gellér László idén is indul a Kékszalagon (Fotó: Böröcz Berta)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.