Felvetődik, milyen jogi eszközei lehetnek a klubnak, hiszen Kevin Constantine végeredményben megszegi az érvényes szerződését. A Fehérvár elnöke, Gál Péter Pál szavaiból azt olvashatjuk ki, a klub nem kívánja jogi útra terelni a kérdést.
– Abszolút váratlanul, klisészerűen mondhatnám úgy is, hogy derült égből villámcsapásként ért Kevin bejelentése minket. Klubvezetőként már megtanultam, hogy a sport világában minden váratlan esemény megtörténhet veled, de ez azok között is dobogósnak számít. Elszomorító, hogy ez pár héttel a közös felkészülés kezdete előtt megtörténhet egy profi csapattal, és még inkább elkeserítő, hogy a gyakorlatban egy európai klub kezében az ilyen esetek kezelésére vajmi kevés eszköz áll rendelkezésre, főleg úgy, hogy Kevin Constantine felé minden szerződéses kötelezettségünknek és feladatunknak időben eleget tettünk – jegyezte meg az elnök, majd ő is arról beszélt, az élet ettől nem áll meg, igyekeznek megfelelő megoldást találni a csapat szakmai vezetésére. Utolsó mondatával aztán mégis arra utalt, nem hagyják annyiban a dolgot.
Természetesen a klub jogászával is egyeztetünk a lehetséges jogi lépésekről.
Kevin Constantine 2021-ben szerződött a Fehérvárhoz, az irányításával a csapat a 2021–22-es idényben fennállása során először bejutott az osztrák bajnokság döntőjébe. A válogatott élére egy éve nevezték ki. A nemzeti csapatnak az idei elit világbajnokságon még az utolsó meccsen is volt esélye a bennmaradásra, ám végül szétlövésben kikapott Ausztriától és kiesett.
Borítókép: Kevin Constantine talán már a vb-n tudta, hogy eljött a búcsú ideje (Fotó: MTI/Illyés Tibor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!