A Ferencváros brutális pofonba szaladt bele, kiütötték a női kézilabda BL-ben

Nagyon rosszul kezdődött a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre a legutóbbi kiírásban, júniusban a budapesti MVM Dome-ban ezüstérmes Ferencváros számára: a zöld-fehérek a B csoportban hazai pályán, Érden 38-25-re kaptak ki a Metz együttesétől. A Debrecen az A csoportban házigazdaként 32-29-re legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát.

2023. 09. 09. 17:38
LEKIC, Andrea
Női Kézilabda BL- FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz HB Fotó: Hegedüs Róbert
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szép emlékeket őrizhet a Ferencváros női kézilabdacsapata a Metz ellen, hiszen tavaly úgy jutott be története során először a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé, a budapesti végjátékba, hogy a negyeddöntőben a francia bajnok elleni párharcban a 32-26-os hazai vereségre idegenben 33-26-ös győzelemmel válaszolt. A Fradi végül ezüstérmes lett a BL-ben, ám azóta új időszámítás és stílusváltás következett be a zöld-fehéreknél. Tizenöt év után távozott Elek Gábor vezetőedző, a helyére pedig a dán Martin Albertsen került, aki az együttes első külföldi edzője.

– A Metz nagyon erős rivális, valószínűleg sok futás jellemzi majd a mérkőzést, és úgy gondolom, érzelmekben és drámai fordulatokban sem lesz hiány. Örülünk, hogy hazai pályán, a szurkolóink támogatásával indíthatjuk a csoportkört – fogalmazott a Ferencváros új trénere a találkozó előtt.

Nos, már a kezdés is drámai volt a Fradi számára, mert a franciák a 7. percben 5-0-ra vezettek; Martin Albertsen aligha gondolta, hogy ilyen állásnál kér először időt a BL-ben. A tanácsai annyit segítettek, hogy a különbség ekkor még nagyon nem nőtt tovább, s 12-6-os vendégvezetésről Márton Grétáéknak 13-10-re sikerült visszakapaszkodniuk. Ám ez csak rövid fellángolás volt, két perccel az első játékrész vége előtt hét góllal, 18-11-re vezetett a Metz, a szünetben pedig 19-13 áll az eredményjelzőn. Klujber Katrin hat lövéséből egy gól született, Andrea Lekicsnél ötből egy volt ez a mutató.  Még szerencse, hogy Angela Malesteinnél hatból hat, neki köszönhetően állt „csak” mínusz hatra a Fradi. Fordulás után azonban még rosszabb lett a helyzet, a 39. percben 17-27-nél már tíz gól volt a különbség, de lett aztán tizenhárom is (18-31). A Metz vezetőedzője ezután a fiatal játékosainak adott játéklehetőséget, de a vendégek így is nagy verést mértek a Ferencvárosra, 38-25-re nyerték meg a meccset. A két csapat 19. egymás elleni tétmérkőzésén a Ferencváros tíz győzelem és két döntetlen mellett hetedszer veszített.

A hazaiaknál Angela Malestein kilenc, Márton Gréta és Klujber Katrin négy-négy gólt szerzett, Janurik Kingának hat, Bíró Blankának egy védése volt. 

Martin Albertsen: Talán csak rossz napunk volt

– Nagyon jól játszott az ellenfél, igazából minden hibánkat megbüntette – nyilatkozta Martin Albertsen.  – Csalódott vagyok, hogy így mutatkoztunk be a BL-ben. Pénteken nagyon jól edzettek a lányok, az eddigi bajnoki meccseinken is jól játszottunk, ezúttal azonban minden rosszul alakult, ami csak lehetett. Talán csak rossz napunk volt. Örülök, hogy jövő héten már újabb nehéz meccseket játszunk, mert megmutathatjuk, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek.

Az FTC a BL-ben a B csoportban egy hét múlva a címvédő norvég Vipers Kristiansand otthonában lép pályára. Addig is azonban szerdán a magyar bajnokságban a Győrt hatalmas meglepetésre legyőző Mosonmagyaróvár érkezik a Népligetbe.

A Debrecen győzelemmel rajtolt

Az A csoportban a Debrecen hazai pályán 32-29-re legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát. A BL-be tizenhárom év után visszatért magyar csapatból Vámos Petra hat, Kácsor Gréta öt, Planéta Szimonetta négy góllal, Catherine Gabriel nyolc védéssel járult hozzá a győzelemhez. A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján harmadszor szereplő DVSC egy hét múlva az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC vendége lesz a csoportkör második fordulójában.

Borítókép: Andrea Lekics Sarah Bouktit és Louise Burgaard között próbál kapura lőni (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.