A Liverpool sztárja mindenkit felbőszített azzal, amit a válogatottnál tett

Jürgen Klopp szerint kivételes tehetség a Liverpool új középpályása, Ryan Gravenberch, akinek az érkezése Szoboszlai Dominik szempontjából is hasznos. A holland futballista most a hazájában mindenkit magára haragított azzal, hogy nem fogadta el az U21-es válogatottba szóló meghívót. Ronald Koeman szövetségi kapitány kiakadt, Marco van Basten élesen bírálta őt.

Magyar Nemzet
2023. 09. 05. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezen Ronald Koeman szövetségi kapitány teljesen kiakadt, és a holland futball másik legendája, Marco van Basten is jól beolvasott a fiatal játékosnak.

– Ez elfogadhatatlan – jelentette ki Van Basten Gravenberch döntéséről. – Megértem az indokaid, de ezt egyszerűen nem teheted meg. Ez helytelen viselkedés a holland futball és a válogatott irányába egyaránt.

Gravenberch a válogatott szünet után, jövő hétvégén a Wolverhampton elleni bajnokin mutatkozhat be a Liverpool mezében. Ha sikerül kiharcolnia a helyét a kezdőben, és jó teljesítményt nyújt, azzal talán kiengeszteli a most rá dühös holland legendákat.

Borítókép: Mac Allister, Szoboszlai, Endo és Gravenberch, a Liverpool nyári középpályás-szerzeményei (Fotó: Twitter/Liverpool)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.