A Tito Marsall utcán, a kis bácskai város méretét tekintve akár sugárútnak is nevezhető szakaszon közelítették meg az arénát, a Topolyai SC történetének második hazai Európa-liga csoportmérkőzéseinek a helyszínét. A járókelők némelyike integetett a magyar sportújságírókat szállító busz utasainak. Néhány méterrel beljebb, mi sem természetesebb, magyar szavakkal tessékelték beljebb a TSC munkatársai a német Freiburg elleni meccsre érkezőket. A délvidéki kisváros labdarúgó-életébe beköltözött a profizmus, az Európai Labdarúgó-szövetség előírásai szerint terelgették az érkezőket. A vendégszurkolók nem voltak ilyen előzékenyek: egy spontán kép elkészültét határozott „No photo, f…ck off!” felszólítással utasították el.
Még a kezdőrúgás előtt igyekeztünk belesni a vegyes zónába, hátha belebotlunk a német csapat magyar idegenlégiósába, Sallai Rolandba. Az erőfeszítést nem koronázta siker, először a pályán, a bemelegítés során láthattuk mozogni a válogatott szélsőt, akinek a jelenléte indokolta a látogatást. Nem mindennap játszik egy délvidéki, magyar tulajdonos, Zsemberi János csapata ellen egy topligában szereplő magyar futballista.
Sallai Roland bemutatása mérsékelt érzelmet váltott ki a 4561 nézőből. Különösebb hangrobaj sem kísérte az első két fordulóban, az Olympiakosz és a West Ham ellen gólt szerző szélső nevét. Pedig ha a labdarúgó jelen levő édesapja és nagybátyja, a korábbi labdarúgó, Tibor és Sándor szándékán múlott volna, ez biztosan másképp alakult volna.
