nagyon akart, de nem játszott igazán jól. A magyar vezetőgól előtt ugyan mesterien tekerte szabadrúgásból fejére a labdát – avagy a mackótermetű középcsatár kérte arra, csak rúgja középre a labdát, ő majd beleteszi a fejét –, de aztán a bolgár egyenlítésnél ő sem állt a helyzet magaslatán, kicsit esetlen mozdulattal próbált meg szerelni. Nem jöttek be a cselei, majd a második félidőben ugyan volt két ígéretes szabadrúgása, de az egyiket védte a bolgár kapus, Naumov, a másik pedig fölé ment. Szoboszlai a társakkal együtt durván a hatvanadik perc után látványosan visszavett, érezhető volt, hogy ha addig nem sikerült gólt szerezni, ezután már a mieink nem is nagyon akartak, jött a B terv, elég a döntetlen is.
Aztán a bolgárok második találata új helyzetet teremtett. A hosszabbítással együtt is csupán bő negyedóra volt hátra, Szoboszlai mégis tudott újítani. Bátran vállalkozott, az egyik alkalommal Kalmár indításából remekül indult be, már-már gólt kiáltottunk, de Naumov védett. Szoboszlai eztán sem adta fel, próbálkozott tovább, ment előre, szabadrúgást harcolt ki.
S a legutolsó lehetőség meghozta a gyümölcsét. Ő ívelte középre a labdát, nagyon jó helyre, élesen, Szalai Attilát kereste, a bolgárok is érezték a veszélyt, Petkov ezért ugrott fel. Nem mázlis öngól volt ez, inkább afféle pánikreakció a bolgároktól.
Kijutottunk az Eb-re!
