Derekasan helytállt a magyar válogatott az Európa-bajnokság utolsó középdöntős meccsén. Az olimpiai bajnok és a tornán még veretlen franciákkal végig tartani tudta a lépést, és amikor hatgólos hátrányba került, akkor sem adta fel, ki tudott egyenlíteni. Többre nem futotta az erejéből a tét nélkül játszó klasszisok ellen – Franciaország már mindenféleképpen megnyerte a középdöntős csoportot –, de bánatra nincsen ok, mert a magyar csapat így is játszhat az ötödik helyért pénteken Szlovénia ellen.

– Megpróbáltunk győzni és az elődöntőbe jutni, de tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Az első félidőben nem játszottunk jól, problémáink voltak támadásban és védekezésben is, nagyon sok lerohanásgólt kaptunk – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón José María Rodríguez Vaquero, azaz Chema Rodrígez szövetségi kapitány. Hozzátette, a franciáknak remek játékosai vannak, akik eleinte szinte tökéletesen kézilabdáztak, éppen ezért nagyon büszke a saját játékosaira, hogy komoly hátrányból is vissza tudtak kapaszkodni. Megjegyezte, aki nyerni akar egy olyan csapat ellen, mint a német vagy a francia, annak nagyon jól kell védekeznie, szinte száz százalékon kell teljesítenie elöl és hátul, és az is kell hozzá, hogy az ellenfélnek is rossz napja legyen.
A spanyol edző hangsúlyozta, pénteken a szlovénok ellen mindent beleadnak majd, mert szeretnék történelmi szerepléssel zárni a tornát.
– Tanulnunk kell a ma látottakból, a támadás-védekezés közötti egyensúlyon javítanunk kell – mondta. Meglátása szerint jó állapotban vannak a játékosok, a franciák elleni mérkőzés sem a fizikai felkészültségen múlt, hiszen végig tudták harcolni a hatvan percet.
Nedim Remili, a Telekom Veszprém átlövője hibátlan lövőteljesítménnyel, és hét góllal zárta a mérkőzést. Mint elmondta, miután az ő játékuk alapja a sebességük, eszükbe sem jutott úgy kiengedni, mint kedden a szlovénoktól, illetve a norvégoktól simán kikapó dánok és svédek tették. Ebben pedig remek riválisra találtak a hatvan percen át hatalmasat küzdő magyar válogatottban.