Elárulta, a céljai között szerepel, hogy egyszer vezetőedzőként vállal munkát, és a Manchester elleni mérkőzés is nagyon sokat segített, hogy még több kedvet kapjon hozzá. Rengeteg lehetősége lett volna már az elmúlt években, mert több megkeresése is volt nagy csapatoktól, komoly bajnokságokból, de még nem érezte úgy, hogy ennek eljött az ideje.
– Nem tudom megmondani, hogy fogom-e valaha így érezni, de mindenképpen foglalkoztat a gondolat – fűzte hozzá Lőw Zsolt.
Mint rávilágított, ez nem csak sportszakmai döntés, hiszen egy vezetőedzőre még több nyomás, felelősség és stressz nehezedik, illetve még több időt kell a csapattal, és a csapat körüli dolgokkal töltenie, mint egy pályaedzőnek.
Három kislányom van, nagyon boldog családi életet élek, és úgy érzem, a rengeteg munka, sok utazás és stressz mellett sikerül egyensúlyban tartanom az edzői karrieremet és a családi életemet. Amikor otthon vagyok, akkor otthon tudok lenni fejben, nincsenek olyan elfoglaltságaim, mint egy vezetőedzőnek.
Úgy látja, ha vezetőedzőként folytatná, az megbillentené ezt az egyensúlyt, és a család rovására menne, de ha mégis úgy döntene, a családja támogatná.
– Szakmailag szerintem képes lennék a feladat ellátására. Azt kell eldöntenem, hogy beáldozzam-e még jobban a magánéletemet és a család életét – zárta a beszélgetést Lőw.
Borítókép: Lőw Zsolt és Thomas Tuchel (Forrás: X/Bayern & Germany)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!