Szoboszlai és a tetoválások
A 23 éves középpályás bal karját tetoválások borítják. Mint kiderült, a fiatal játékos hosszú évek óta hódol ennek a szenvedélynek, 15 éves korában készíttette el az elsőt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
A 23 éves középpályás bal karját tetoválások borítják. Mint kiderült, a fiatal játékos hosszú évek óta hódol ennek a szenvedélynek, 15 éves korában készíttette el az elsőt.
– Fogadást kötöttünk az édesapámmal. Én nyertem, úgyhogy megcsináltathattam az első tetoválásom. Tehát nem titokban, a szüleim háta mögött készült. Biztos voltam benne, hogy ezt szeretném, és azóta sem bántam meg, hogy elkészült. Már gyerekként is kedveltem a tetoválásokat, az édesapámnak és az édesanyámnak is van néhány – fedte fel Szoboszlai, aki eddig főként motivációs idézeteket és a családjához kötődő tetoválásokat varratott magára.
Borítókép: Szoboszlai Dominik a Newcastle United elleni bajnoki mérkőzésen (Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.