– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, viszont a vezetés megszerzése után már könnyebbre számítottam, de nem tudtuk megrúgni a második gólt, ekkor passzivitást éreztem a csapaton – mondta a lefújás után Gera Zoltán. – Át kell alakítanunk a mentalitást, ha megszerezzük a vezetést, akkor is tovább kell előre menni.
A Vasas az idei NB II-es bajnokságban háromszor is játszott 1-1-es döntetlent, s mindháromszor úgy, hogy az angyalföldiek szereztek vezetést. Legutóbb éppen múlt vasárnap, a Kazincbarcika ellen alakult így a Vasas találkozója.
Mi Gera Zoltán célja a Vasas edzőjeként?
A Kazincbarcika elleni mérkőzésen még nem Gera Zoltán irányította a piros-kékeket, a korábbi kiváló labdarúgót hétfőn nevezte ki a kispadra a Vasas. A kupameccs előtt egyetlen edzést tartott a csapatnak.
– A taktikába nem nyúltam bele, nem lett volna értelme. Láttam néhány dolgot, amit meg akarok és meg is fogok változtatni. Egyébként nincs sok időnk, teljesíteni kell, hiszen vasárnap már újabb bajnoki vár ránk. A játékosokon láttam, hogy bizonyítani akarnak az új edzőnek, néhányakban talán ez görcsössé vált. Nyilván csalódottak voltak, hogy egy alacsonyabb osztályú csapat ellen nem sikerült korábban megnyerni a mérkőzést, de annak örülök, hogy a tizenegyespárbajban koncentráltak maradtak, a továbbjutás jót tesz az ember lelkének – fogalmazott Gera Zoltán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!