Rangadót nyert Győrben a Nyíregyháza, s a 22. forduló után már tizenegy pontos előnnyel vezeti az NB II-t. Tímár Krisztián csapata az első félidőben vezetést szerzett, a találkozót Bumba fegyelmezetlensége döntötte el, a kiállítás után Kuznyecov Szergej együttesének nem volt esélye az egyenlítésre. 1-0-s győzelmével a Nyíregyháza már-már feljutónak érezheti magát, a második helyért folytatódik a Győr és az immár Gera Zoltán irányította Vasas versenyfutása.
Eleinte az ETO támadott többet, de úgy a félidő derekára már kiegyenlített lett a mérkőzés. A 35. percben megszerezte a vezetést a Nyíregyháza, Nagy Barnabás első ránézésre kevés reménnyel kecsegtető cselekbe bonyolódott a bal szélen, de a labdával dekázva mindig továbbjutott egy lépéssel, tökéletes ütemben emelt középre, s Bekének nem okozott gondot, hogy három lépésről a hálóba passzoljon (0-1).
Beke az előző idényben az NB II gólkirálya volt budafoki színekben. A nyáron elfogadta a Paks ajánlatát, Bognár György csapatánál azonban nem sok sót evett meg, egy gólt sem szerzett. A télen Nyíregyházára igazolt, most először volt kezdő, s élt a bizalommal, egyből be is talált.
A mérkőzés az 56. percben dőlt el. Bumba közismerten ügyes, egyúttal heves vérmérsékletű labdarúgó. Nem viselte el, hogy Baki szerelte, földre terítette a termetes védőt, majd lábbal átkulcsolta a nyakát, Baki tehetetlenül terült el a gyepen. Cselgáncsban gyönyörű, ippont érő akció, futballban viszont kiállítást. Rúsz Márton játékvezető nem is habozott, kiküldte a győri játékmestert.
Kuznyecov testbeszéde árulkodó volt: nem kezelt le a pályát elhagyó játékossal, helyette a fejét ingatta. Nem a játékvezetővel volt elégedetlen…
A Győr persze emberhátrányban is próbálkozott, de a Nyíregyháza magabiztosan ölte az időt. A hajrában két nyíregyházi cserejátékos, Sigér Ákos (a válogatott Sigér Dávid öccse), majd Novák Csanád is a kapufát találta el, de az elszalasztott lehetőségek nem bosszulták meg magukat. Gól már nem esett, a Nyíregyháza 1-0-ra nyerte meg a rangadót.
Beke Péter: Megyünk az első osztályba
A találkozó után Beke Pétert a mögötte hagyott fél évről is faggatták, amiről nem kívánt beszélni. Amikor azt kérdezték tőle, mikor lesz meg az első NB I-es gólja, határozottan így felel:
– Megyünk az NB I-be, majd jövőre a Nyíregyházával.
Nehéz lenne megcáfolni az ifjú csatárt.
Kuznyecov: Feszült volt a hangulat
– Feszült hangulat alakult ki a mérkőzésen – Kuznyecov Szergej, az ETO vezetőedzője az első mondatával kimondta a lényeget, s azzal is egyetérthetünk, a mérkőzés értékelését ketté kell választani, ami a kiállítás előtt és után történt. – Kértem a játékosokat, hogy fegyelmezetten játsszunk, mert az ilyen meccseken az emóciók el tudnak uralkodni az emberen, de sajnos ezt nem sikerült elkerülni.
Kuznyecov a vereség dacára megdicsérte a játékosait a mutatott küzdőszellemért, de azt sem hallgatta el, a csapatának még sokat kell fejlődnie a célja elérése érdekében. Végül köszönetet mondott a győri szurkolóknak a buzdításért.
Nyíregyházi boldogság a rangadó után. Fotó: Nyíregyháza Spartacus
Tímár Krisztián: A mi akaratunk érvényesült
Tímár Krisztián nem triumfált a győzelem után, a hibákra is rámutatott.
– Átérezte a csapat a tétet. A mi akaratunk érvényesült, már az első félidőben nagy iramot diktáltunk, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, és megérdemelten szereztünk vezetést. A második félidőben a kiállítás után kicsit kapkodóvá vált a játékunk, de így is voltak helyzeteink, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést. Emiatt van egy kis hiányérzetem, de örülök, hogy ismét győztünk – összegzett a Nyíregyháza vezetőedzője.
A Nyíregyháza nem ünnepelhet sokáig, csütörtökön már Szentlőrincen lép pályára a Magyar Kupában a nyolc közé jutásért, vasárnap pedig a Soroksárt fogadja az NB II 23. fordulójában.
NB II, az élcsoport állása a 22. forduló után: 1. Nyíregyháza 53 pont 2. Győr 42 3. Vasas 41.
Borítókép: A győri próbálkozások nem jelentettek igazi veszélyt (Fotó: Kisalföld/Rákóczy Ádám)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.