Világklasszis úszónk kifakadt: két agysejtes ellenfelekről beszélt

Amint arról beszámoltunk, az úszók belgrádi Európa-bajnokságán nyílt vízi úszásban még délelőtt 5 kilométeren Betlehem Dávid aranyérmet szerzett a szerdán 10 kilométeren begyűjtött bronzérme után. Ma délután a női 5 kilométeres versenyben Fábián Bettina bronzérmet nyert. A férfiaknál az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf sokáig vezetett, végül a hatodik helyen zárt, s utána meglehetősen bosszúsan nyilatkozott.

2024. 06. 13. 14:32
RASOVSZKY Kristóf
Belgrád, 2024. június 12. Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 12-én Fotó: MTI/Derencsényi István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen ma három 1,67 kilométeres kört kellett teljesíteniük az indulóknak. Rasovszky Kristóf szerdán 10 kilométeren a 9. helyen végzett, már akkor is nehezményezte, hogy a mezőnyben lökdösték, és mint az M4 Sportnak elmondta, a mai versenyben – amelyben 6. lett – is ez történt vele.

– Több lett volna ebben szerintem a végén, de ma is sikerült az utolsó körre megtalálnom a két agysejtesek közül az egyiket… Sajnos ez így alakult. Összességében ez egy jobb úszás volt, mint a tegnapi, nem vagyok nagyon csalódott, de ennél azért többet szerettem volna elérni. Főleg, hogy több mint két körön át vezettem. Sajnálom, hogy ez lett, de nem tudok mit kezdeni azzal, ha valakinek odáig jut el az agya, hogy folyamatosan hozzá kell érnie másokhoz. Az illető hiába a világ egyik legjobb úszója az ifik között, ezzel együtt ma és tegnap is mögöttem ért be a célba. Fel kellene fognia, hogy úsznia kellene, és nem test test ellen megoldani a dolgokat. Talán majd a szövetségi kapitánya elmagyarázza ezt neki. Én tegnap és mai is elmondtam ezt azoknak, akik ezt csinálják, hogy nem értek egyet a viselkedésükkel, de ez nem szokta őket meghatni…

Betlehem Dávid: arany, Fábián Bettina: bronz az Eb-n

Betlehem Dávid Európa-bajnokként boldogan nyilatkozhatott:

– Szerencsére Kristóf elkezdte az elején, ez az iram kellett ahhoz, hogy a végén is bírjuk. Amikor láttam, hogy a francia kimegy a bal oldalra, már tudtam, hogy én a hosszabb úton le fogom majd gyorsulni. A tegnapi nap egy óriási löketet adott nekem, elhittem azt hogy, ha akkor sikerült a hajrá, ezt a mait meg tudom nyerni.

Betlehem Dávid (Forrás: Facebook/Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

Fábián Bettina is nagyon örül a bronzérmének:

– Nagyon szerettem volna dobogóra állni egyéniben is, örülök, hogy ilyen jól sikerült a hajrá és a spanyol lányt le tudtam nyúlni, pedig nagyon próbálkozott a könyökével. Nagyon elfáradtam, nem esett jól ez az úszás, de megint sokat tanultam és megyek előre.

Fábián Bettina (Forrás: Facebook/Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

A párizsi olimpián Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Fábián Bettina is indul az ötkarikás műsoron levő 10 kilométeres távon.


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.