– Az első menetet 3:2-re nyertük meg, de úgy éreztem, hogy ez jobban megvolt. A második menetet egyértelműen nyertük, az intés is jogos volt, és a harmadikban ugyan belementünk pár felesleges dologba, de megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Hajtós lány volt az ír, technikailag is képzett, de sikerült a győzelem, ez a legfontosabb– nyilatkozta Varsányi Áron, Hámori Luca edzője, közvetlenül a mérkőzést követően.
Párizs magyar amazonja nem szokványos nyilatkozatot adott + videó
A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca megosztott pontozással, 4-1-re legyőzte az ír Grainne Walsh-t, így nyolcaddöntőbe jutott a párizsi olimpia női ökölvívótornáján. Hámori már azzal is sporttörténelmet írt, hogy kijutott az olimpiára, a győzelme után pedig nem szokványos nyilatkozatot tett.

A magyar öklöző a 16 között a negyedik kiemelt ausztrál Marissa Williamsonnal találkozik csütörtök délután. Hámori elmondása szerint korábban egy edzőmérkőzésen csaptak össze, akkor jobbnak érezte magát, ezért magabiztosan és izgatottan várja a találkozót.
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!