Az előzményekhez egészen az 1992-es olimpiáig érdemes visszanyúlni. Barcelona után felbomlott a Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila fémjelezte négyes, amely idehaza hosszú éveken át uralkodott, Szöulban Hódosi Sándorral arany-, Barcelonában pedig Fidel Zoltánnal ezüstérmes lett. A következő évek a kísérletezés jegyében teltek. Horváth Gábor, aki a kapocs a két nagy generáció között, 1993-ban bekerült a hajóba, Csipes viszont kimaradt belőle. Gyulay és Ábrahám jelentette az állandóságot három éven át, az atlantai olimpián végül egy teljesen új formáció indult. Csipes remek érzékkel meggyőzte az ifjú Horváthot, hogy együtt, kettesben próbálják meg kivívni az atlantai részvételt. Majd mert az ötszáz méter Bártfai Krisztián és Gyulay felségvize volt, ezren pedig bizonytalan kimenetelűnek ítélte a csatározást Rajna Andrással és Adrovicz Attilával, Csipes meggyőzte a rivális duót, egyesüljenek négyesben. A magyar kvartett második lett Atlantában, amit senki sem élt meg sikerként.
Ábrahám lemaradt az atlantai játékokról, Gyulay Bártfaival csak hatodik lett, Csipessel együtt mindhárman deklaráltan vissza is vonultak: az 1996-os olimpia után elkerülhetetlen volt a drasztikus generációváltás.

Több irányból egy hajóba
Mondhatnánk, csak az volt biztos, Horváth nélkül nincs ütőképes négyes, ám idő kellett hozz, mire ezt mindenki belátta. Atlantában tizennyolc évesen már ott volt Kammerer Zoltán is. Beugróként, Storcz Botond helyett. Az eperleves sztori – Storcz vívta ki az olimpiai indulás jogát ezer egyesben, de ételmérgezés miatt legyengült, ezért indult végül Kammerer – évekig rajta ragadt a későbbi háromszoros olimpiai bajnokon, mígnem a sors igazságot szolgáltatott, a két klasszis együtt ért fel a csúcsra Sydney-ben.
Addig persze sok víz folyt le a Dunán. 1997-ben Storcz végleg berobbant, a világbajnokságon győzött egyesben ötszáz és ezer méteren, valamint a négyessel, Kammererrel, Vereckeivel és Hegedűs Róberttel ötszázon.
Már alakult tehát a nyerő felállás, de kellett hozzá még két év, mire minden és mindenki a helyre került, Horváth akkoriban Bárfaival versenyzett K–2 500-on.