A Wolfsburg a német bajnokságban nem kezdett jól, nyolc forduló alatt mindössze nyolc pontot gyűjtve, a tizennegyedik helyen áll. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Ralph Hasenhüttl úgy döntött, hogy a Borussia Dortmund elleni Német Kupa-meccsen Dárdai Bence is kezdőként játszhat. A bajnokságban Dárdai eddig csak egy rövid bevetést kapott, a kupában viszont részese volt a Wolfsburg szezonjának eddigi legértékesebb győzelmének. Igaz, amikor Jonas Wind a 117. percben megszerezte a továbbjutást érő gólt, Dárdai már nem volt a pályán, a 80. percben cserélte le edzője.
Az első félidőben helyzet is adódott a tizennyolc éves Dárdai előtt, éles szögből nem is választott rossz megoldást, de gól egészen a hosszabbítás hajrájáig nem született a meccsen.
Dárdai Bence teljesítménye rendben volt
Nagy nap volt ez Dárdai Bence életében, nem csoda, a Wolfsburg hivatalos YouTube-csatornáján is megkérdezték a mérkőzés után.
– A meccs reggelén mondta az edző, hogy kezdeni fogok. Persze kicsit izgultam, de aztán belevetettem magam a meccsbe. A siker nagyon fontos volt a csapat hangulata miatt – mondta Dárdai Bence. A Wolfsburg először ünnepelhetett hazai győzelmet az idényben.
A Farkasok edzője, Ralph Hasenhüttl is kapott kérdést a mérkőzés után a fiatal Dárdairól.
– Alapvetően rendben volt a teljesítménye. Az első hazai meccs egy ilyen erős ellenféllel szemben nem egyszerű, de amikor reggel mondtam neki, hogy kezd, úgy reagált, hogy készen áll. Nagyszerű srác, mindenki szereti a csapatban, mert mindig mosolyog, pozitív a hozzáállása, örül, amikor feladatot kap, és ma megfelelően el is látta. Néhányszor kicsit rá kellett szólnom, hogy szorosabban fusson az ellenféllel, de ezt leszámítva nagyon fegyelmezett volt, és a labdával is rendben volt a játéka.
A Wolfsburg mellett kedden a szintén magyar érdekeltségű RB Leipzig is továbbjutott a Német Kupában. A Dárdai család szerdán a fiatal Bence után már két bátyjára figyelhet, a Hertha az élvonalbeli Heidenheim ellen próbálja meg a továbblépést, s vélhetően Dárdai Palkó és Dárdai Márton is lehetőséget kaphat.
Dárdai Bence: német vagy magyar válogatott?
A két idősebb Dárdai fiú már magyar válogatott, noha korábban mindketten szerepeltek német utánpótlás-válogatottban. Dárdai Bence idén a német U19-es nemzeti csapatban szerepelt, még gólt is szerzett.
A Dortmund elleni, jól sikerült mérföldkő után Marco Rossi is elgondolkozhat, hogy mikor érdemes bátyjai mellett Dárdai Bencét is hívni a válogatottba. Persze a döntés egyáltalán nem biztos, hogy Rossi kezében van, annak idején a Dárdai Palkó és Dárdai Márton is alaposan átgondolta, hogy elfogadja-e a magyar meghívót.