Benne volt a levegőben az edzőváltás, ezt Máté Csaba már szombaton sem tagadta, amikor a Fehérvár otthonában elszenvedett 2-0-s vereség után a jövőjéről kérdezték a Debrecen élén. – Le fogunk ülni a vezetőséggel, értékeljük a helyzetet és akkor kiderül. Minden lehetséges… A vezetőkön múlik, ők majd értékelik a helyzetet – válaszolta.
Nos, a klub vezetői döntöttek: „A DVSC vezetése a vezetőedzővel közösen értékelte az elmúlt időszakot, s az a döntés született ,hogy elválnak a klub és a Máté Csaba vezette szakmai stáb útjai, hiszen a gárdának új impulzusokra van szüksége” – olvasható a Debrecen mai közleményében, amely a menesztett vezetőedző segítőitől, Máté Rolandtól és Éger Lászlótól is búcsút vett.

A klub megerősítette, hogy a DVSC következő két mérkőzésén – a keddi, mezőkövesdi kupameccsen és a vasárnapi, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin – Dombi Tibor fogja irányítani a csapatot, munkáját Madar Csaba segíti majd. Tehát két klublegenda kezébe kerül az irányítás ideiglenesen: játékosként Dombi 460, Madar 185 meccsen szolgálta a klubot, mindketten tagjai voltak a DVSC első bajnokcsapatainak. Dombi évek óta állandó tagja az edzői stábnak, ő képviseli az állandóságot a szakmai stábban, függetlenül attól, hogy épp ki a vezetőedző, és nem először ugrik be átmenet megoldásként. 2022-ben három meccsen két győzelem, egy vereség volt a mérlege beugró edzőként, idén augusztusban Máté érkezése előtt pedig egy meccsen vezette a csapatot, a ZTE ellen hazai pályán aratott 3-1-es győzelem alkalmával.
– Beugrásra nem akkor van szükség, amikor minden jó, hanem amikor kábé minden rossz. A fehérvári mérkőzés után már tudtam, hogy nekem kell majd irányítanom a csapatot a Mezőkövesd ellen, és valószínűleg az FTC otthonában is. Jelenleg padlón van az együttes, és remeg a lába mindenkinek. Én lejátszottam a DVSC-ben legalább 800 meccset mindenestül, nekem is volt, hogy remegett a lában, rosszul is játszottam, máskor meg közepesen, időnként jól, ritkán meg nagyon jól. Ez benne van, én beismertem ha gyenge voltam, és erre biztatok mindenkit, mert az az első lépés, hogy elinduljál fölfelé. Előbb magadat kell rendbe rakni, mert csak utána tudsz segíteni a többieknek és a csapatnak – nyilatkozta a Haon-nak a Loki szurkolók egyik örök kedvence.