Egy kiütés, ami végleg a profi boksz legendájává emelte Muhammad Alit

Ötven éve, 1974. október 30-án rendezték meg a kongói Kinshasában minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsét, amely Rumble in the Jungle (Bunyó a dzsungelben) elnevezéssel vonult be a sporttörténelembe. A fullasztó trópusi hőségben vívott összecsapáson az esélytelenebbnek tartott Muhammad Ali az erre a meccsre kitalált és hibátlanul végrehajtott taktikának köszönhetően a nyolcadik menetben kiütötte az addig hibátlan mérlegű, regnáló világbajnok George Foremant és visszaszerezte a nehézsúlyú világbajnoki övet. A meccsnek sosem rendezték meg a visszavágóját – ezt Foreman sokáig nem tudta megemészteni –, ám évekkel később a két extraklasszis kibékült egymással.

Minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsét, a Rumble in the Jungle-t (Bunyó a dzsungelben) kiütéssel nyerte Ali Fotó: Getty Images

Hatalmas várakozás előzte meg Foreman és Ali meccsét, és a szakértők egyértelműen a regnáló világbajnokot tartották a csata esélyesének. Az akkori fogadási szorzók 98 százalékos esélyt adtak Foremannek a kiütéses győzelemre. Utóbbi mellett a nyers erő, Ali mellett a gyorsasága és jobb technikai képzettsége szólt. Mint később kiderült, a taktikai képzettség valamennyinél nagyobb szerepet kapott a találkozón.

Ali – aki már a mérlegelésen nekiállt a show-t megcsinálni – elérte, hogy a mérlegelésnél megjelenő tízezer ember hangosan elkezdjen neki szurkolni. Foreman súlya 98,8 kg, Alié pedig 97,97 kg volt, a meccsre eladtak 60 ezer jegyet – az árak 10 dollár (9,24 euró) és 250 dollár (231 euró) között mozogtak –, és másnap, 1974. október 30-án összecsaphatott Ali és Foreman a kongói Kinshasában. A helyszínről mintegy hatszáz akkreditált újságíró tudósított, egyes források becslése szerint világszerte majd egymilliárd ember látta azóta a küzdelmet – ötven éve élőben mintegy 60 millióan –, így ez volt a legnézettebb élő esemény akkoriban. A két gigász ringháborúja mintegy 100 millió dollár (9243 millió euró) globális bevételt generált, ami abban az időben messze a legnagyobb volt.

Ali és Foreman többet keresett ezzel a meccsel, mint Joe Louis és Rocky Marciano egész pályafutása alatt

A mérkőzést egyik első vállalkozásaként a híres-hírhedt, börtönviselt bokszmenedzser Don King hozta tető alá, aki akkoriban gigászinak számító, öt-ötmillió dolláros gázsit ajánlott a két ökölvívónak. A sportág két korábbi legendás alakja, Joe Louis és Rocky Marciano egész pályafutása alatt nem keresett ennyit. A mérkőzést szeptember 25-ére tervezték, ekkor James Brown, B.B. King, Miriam Makeba és Manu Dibango fellépésével dokumentumfilmen megörökített zenei fesztivált is tartottak. Foreman azonban az egyik edzés során könnyebben megsérült, ezért az összecsapást öt héttel elhalasztották. 

A két bajnok helyi idő szerint hajnali négy órakor lépett a ringbe, hogy az amerikai nézők a csúcsidőben legyenek tanúi a küzdelemnek. Mindenkit, így ellenfelét is meglepve Ali agresszívan kezdte a mérkőzést, többször eltalálta Foremant, de nyilvánvaló volt, hogy nem bírhatja végig az általa diktált tempót. Ez nem is állt szándékában, előre kidolgozott taktikájának megfelelően a következő menetekben a szorító rugalmas köteleire támaszkodva, védekezésbe vonulva hagyta, hogy Foreman olyan ütésekre pazarolja az erejét, amelyek nem találtak célba, vagy csak kart és testet értek, így nem tettek nagy kárt. Ali később dope-a-rope névvel illette taktikáját.

Ali eközben újra és újra eltalálta a rekkenő hőségben egyre jobban fáradó ellenfelének fejét, a pontos ütések következtében Foreman arca feldagadt. A kimerült Foreman minden megmaradt erejét összeszedve még az ötödik menet után is irányított, próbálkozásai azonban nem jelentettek valós veszélyt Alira, aki a nyolcadik menet végén eldöntötte a küzdelmet. A gongszó előtt néhány másodperccel ellentámadásba ment át és egy ötütéses kombinációval kiütötte ellenfelét. Az utolsó balhorog felütötte Foreman fejét, akit aztán egy jobbegyenes küldött a padlóra. Bár az addigi pályafutása során először padlózó Foreman kilencnél felállt, a bíró két másodperccel a menet vége előtt beszüntette az összecsapást. Az esélytelenebb Ali kiütéssel győzött és a boksztörténelemben Floyd Patterson után másodikként visszaszerezte a világbajnoki címet. Közvetlenül a mérkőzés vége után diadalittasan üvöltötte a tévékamerába: „Még mindig én vagyok a legnagyobb.”

Ali a nyolcadik menetben egy ötütéses kombinációval kivégezte Foremant    Fotó: AP

Foreman nagyon nehezen fogadta el vereségét, azt állította, hogy a szorító köteleit szándékosan meglazították, hogy drogot tettek a menetek közben neki adott vízbe, hogy a bíró szabálytalanul számolta ki. Visszavágóra is kihívta Alit, de erre a mérkőzésre nem került sor, Ali 1975-ben Manilában Joe Frazier ellen védte meg címét, akit harmadszorra – még az előző két meccsnél is színvonalasabb és izgalmasabb összecsapáson – már idő előtt megvert, ugyanis a teljesen szétvert szeme miatt nem engedték ki segítői Fraizert az utolsó menetre. 

Foreman sosem tagadta, hogy bizony sokáig tartott, míg megemésztette a vereséget, állítása szerint évekig harag volt benne Ali felé, majd egy 1981-es interjú során jött rá, hogy nincs értelme haragot tartani, egyszerűen kikapott és ezt el kell fogadja. Ezután pedig barátok is lettek, s amikor a mérkőzést és a megelőző eseményeket megörökítő When We Were Kings című dokumentumfilm 1996-ban elnyerte az Oscar-díjat, Foreman segítette fel a színpadra Alit.