A Red Bull nem tehet mást, most már „fenyegeti” a pilótáját

Tavaly alig néhány száz méter után véget ért Sergio Pérez számára a Formula–1-es Mexikói Nagydíj, idén nem ártana a hazai kedvencnek előkelő pozícióban célba érni. Nemcsak a közönség megörvendeztetése, hanem a saját jövője miatt is, hiszen a Red Bullnál egyre nehezebben tűrik a 34 éves pilóta mélyrepülését, amelyre minden bizonnyal a konstruktőri bajnoki címük is rámehet.

2024. 10. 25. 5:32
Sergio Pérez a mexikói közönség előtt bizonyíthat
Sergio Pérez a mexikói közönség előtt bizonyíthat Fotó: AFP/ALFREDO ESTRELLA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sergio Pérez (Red Bull) elvész Max Verstappen árnyékában. Eddig minden évben igaz volt ez a kijelentés, idén pedig különösen. A kvalifikációkon 18-1-re veri a holland a mexikóit, pontokból pedig 204-gyel gyűjtött többet a háromszoros világbajnok, akit az első, míg csapattársát a nyolcadik hely illeti meg. Erre nem lehet büszke Pérez, ahogy arra sem, hogy a négy topcsapat pilótái közül ő az egyetlen, aki még futamgyőzelem nélkül áll az idényben.

Nem véletlen, hogy idén minden eddiginél többet cikkeztek arról, hogy a Red Bullnál betelt a pohár, és idő előtt megválnak a versenyzőtől. Mindez Pérez nyári hosszabbítása után lett téma, amikor hatalmas gödörbe került a 34 éves pilóta, és valószínűsítették, hogy az új szerződése dacára is repülhet, esetleg lefokozzák az RB-hez. Pérez azóta sem villog, ennek ellenére megtartotta őt a Red Bull. 

F1 Grand Prix of United States - Sprint & Qualifying Pérez (jobbra) nem tudja tartani a lépést Verstappennel
Pérez (jobbra) nem tudja tartani a lépést Verstappennel Fotó: AFP/NurPhoto/Alessio Morgese

Nyáron egy plusz egy éves szerződést írt alá, most talán mégis utolsó hazai nagydíjára készülhet. Szintén korábbi pletykák szerint Pérez úgy tervezte, hogy Mexikóban bejelenti a visszavonulását. Ezt azóta ő és az édesapja is cáfolta. Utóbbi, mint kiderült, hiú ábrándokat is kerget.

– Checo legjobb időszaka még csak most következik. Biztos vagyok benne, hogy idővel a rendelkezésére áll majd minden eszköz, hogy a világbajnoki címért csatázhasson. Rendkívül izgatott vagyok, és ki merem jelenteni, hogy Checo világbajnok lesz – álmodozott Antonio Pérez Garibay.

Fogy a türelem a Red Bullnál

Ezt külső szemlélőként nehéz elképzelni, hiszen az elmúlt években Checo rendelkezésére állt a legfőbb eszköz, hogy világbajnok legyen, vagyis a mezőny legjobb autója. Pérez mégsem tudott élni a lehetőséggel, esélye sem volt Verstappen ellen. Vélhetően a Red Bullnál sem hisznek ebben. Az austini futam után Helmut Marko helyezett nyomást a pilótára, bár a visszavonulása szerinte is csak szóbeszéd.

– Ő is elmondta, hogy ennek nincs semmi valóságalapja. De az nem kérdés, hogy jobban kell teljesítenie. Még ha élő szerződése is van, a Formula–1 az érdemekre épül. Ha valaki nem teljesít elég jól, semmit sem ér a szerződése. Az idény végén megvitatjuk, hogy ki lenne a legjobb csapattárs Verstappen mellé a jövőben – fenyegetőzött a Red Bull tanácsadója, akinek szavaihoz Christian Horner is csatlakozott:

– Gratulálok a Ferrarinak. Nagyon erősek voltak (Austinban – a szerk.), két pilótájuk is az élmezőnyben harcol. Ugyanez igaz a McLarenre is, ahol nincs nagy különbség a két versenyző teljesítménye között. Nekünk is nagy szükségünk lenne arra, hogy Checo besegítsen a konstruktőri bajnokságban – világított rá a Red Bull csapatfőnöke.

Bizony-bizony. Az első helyezett McLarentől már 40 pont választja el a bikákat, de a második pozíciót is nehéz lesz megtartaniuk, miután a Ferrari az austini kettős győzelmével nyolc pontra felzárkózott mögéjük. Péreznek tehát az ülése megtartása érdekében is javulnia kellene, arról nem is beszélve, hogy a saját közönségét is meglephetné egy kiugró eredménnyel. Csak nehogy a nagy akarásnak nyögés legyen a vége, mint tavaly, amikor már az első kanyarban is győzelem lebegett a mexikói pilóta szeme előtt. Nagy buzgóságában összeütközött Charles Leclerc-rel (Ferrari), és pezsgőbontás helyett könnyekkel zárult számára a verseny.

Nemcsak a hazai kedvenc számára lesz emlékezetes ez a hétvége, Fernando Alonso (Aston Martin) Formula–1-es pályafutása során ugyanis ez lesz már a 400. Meglátjuk, hogy vasárnap este a duó legalább egyik tagja ünnepi hangulatban lesz-e.

A hétvége programja

péntek: 1. szabadedzés 20.30
szombat: 2. szabadedzés 0.00, 3. szabadedzés 19.30, időmérő 23.00
vasárnap: Mexikói Nagydíj 21.00

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.