– Gyerekként tehetséges úszóként tartották számon, mi döntött mégis a sakk mellett?
– Apukám annak idején országos bajnokságon is indult, Egerben városi rekordokat tartott. Őt követve a nővérem is úszott, Hosszú Katinka és Mutina Ágnes kortársaként nevelkedett, válogatott versenyző volt, nyílt vízen, tíz kilométeren még Európa-bajnokságon is részt vett. Az úszás volt a családi sportág, így kezdtem el én is úszni kisgyerekként. A szintén egri, Európa-bajnok Holló Balázs volt az egyik legjobb barátom, szinte együtt nőttünk fel, vele még országos bajnoki címet is szereztem váltóban nyolcévesen. A sakkal óvodásként ismerkedtem meg, s mert tehetségesnek tartottak, lejártam a helyi sakkegyesületbe. A szüleim a sakkra sokáig csak hobbiként tekintettek, ami kiegészíti az úszást, s úgymond jól áll egy okos kisfiúnak. Tízéves koromig párhuzamosan úsztam és sakkoztam is, akkor dönteni kellett, hogy melyiket veszem igazán komolyan. Igazából nem is kellett döntenem, az élet megoldotta ezt a kérdést. Korosztályos bajnokként kivívtam a jogot, hogy induljak az U10-es világ-, illetve Európa-bajnokságon. Messze nem tartoztam az esélyesek közé, az edzők éppen ezért azt javasolták, az Eb-n induljak, ott a középmezőnyben végezhetek, a vb-n viszont semmi sanszom nincs. Ehhez képest megnyertem az Európa-bajnokságot.
– Hajnali úszóedzések helyett tehát éjszakába nyúló elemzések, online partik tarkították fiatalon az életét…
– A hajnali úszást szerencsére megúsztam, tízéves kortól kellett volna napi kettőt edzeni. A sakknak idővel valóban a megszállottja lettem. Már tízévesen magántanuló lettem, aminek akkor nem örültem igazán. Irigykedtem a társaimra, akik bandáztak, buliztak, igaz, ők meg engem irigyeltek, amiért már akkor jártam a világot.
Besszippantotta a sakk, majd kiégette
– A jelenből visszagondolva ki járt jobban?
– Nehéz lenne eldönteni, mindkettőnek megvan a maga előnye, illetve hátránya. Akinek van lehetősége a kiugrásra, vagy legalább arra, hogy próbára tegye magát, annak muszáj ezt választani, a sorsa elől senki sem futhat el. Én sem bántam meg, hogy a sakkot választottam, bár volt két olyan szakasza azt életemnek, amikor a sakk nagyon beszippantott, a második időszak után ki is égtem, muszáj volt változtatnom.
– Átcsúszott a párhuzamos világba, miként annak a veszélyére Magnus Carlsen már egész fiatalon felhívta a figyelmet?
– Remélem nem, de voltak olyan évek, amikor tényleg csak a sakk létezett az életemben. Először tizennégy és tizenhét, majd tizenkilenc és húszéves korom között.
Akkoriban napi tíz órát sakkoztam, gimnazistaként még az osztálytársaimat sem ismertem. Rendben, magántanuló voltam, de hivatalosan mégis tartoztam egy osztályhoz, de az osztálytársaimról tényleg semmit sem tudtam, a sakkon kívül szinte semmi sem foglalkoztatott.
– A szülei nem aggódtak emiatt?
– De igen, mondogatták is, hogy kezdjek el újra úszni, sportolni, ami tényleg rám fért, mert bár nem híztam meg, tényleg úgy néztem ki, mint egy igazi „kocka”. Ez az időszakom kívülről nézve tényleg ijesztő lehetett, a szüleim mégis támogattak, s azzal is tisztában vagyok, az akkori megszállottság nélkül nem fejlődtem volna. 2016-ban bekerültem a válogatottba és szerepeltem a sakkolimpián, ugyanabban az évben, tizenhét évesen megszereztem a nagymesteri címet, a következő évben pedig az Élő-pontom átlépte a 2600-os határt. A válogatottság más szempontból is nagyszerű élmény volt. Eleinte Horváth József, majd Pintér József volt az edzőm, tőlük természetesen rengeteget tanultam, a válogatottban aztán Balogh Csaba és különösen Almási Zoltán új inspirációkat adott. Elképesztő élmény volt megtapasztalni Alma (Almási Zoltán beceneve) egyszerre ösztönös és kiművelt sakktudását. Minden állásban, legyen az megnyitás, bonyolult középjáték, végjáték, éles vagy pozíciós szituáció, ő mindig érezte az állás lényegét.
Szerinte Magnus Carlsen minden idők legjobbja
– Ugyanezt tartják Magnus Carlsenről.
– Magnus… Hú, ő pedig egészen félelmetes. Ha egyvalakit kellene megneveznem, akkor ő a példaképem, most már inkább a kedvencem.
– Meg tudná fogalmazni, miben rejlik az ő zsenialitása?
– Azt tartják róla, hogy viszonylag igénytelenül játssza a megnyitásokat. Én ezt nem mondanám. Ellenkezőleg. Képtelenség ellene felkészülni, meglepni őt, mert bármelyik megnyitást tökéletesen ismeri. Nem feltétlenül a pontos varikat, hanem az állás lényegét. Univerzális sakkozó, ráadásul a memóriája is fantasztikus. Ki merem jelenteni, nem csupán napjaink, hanem minden idők legjobb sakkozója.
Polgár Zsuzsa segítségével került Amerikába
– Húszévesen éles váltásként Amerikában folytatta a pályafutását. Mégpedig egyetemistaként. Mi történt? Belefásult a sakkozásba? Egyáltalán honnan jött a lehetőség?
– Polgár Zsuzsának köszönhetően. Tizenhat éves voltam, amikor először meghívott St. Louisba, három hetet töltöttem kinn, náluk is laktam. Később is tartottuk a kapcsolatot. Aztán húszévesen megtorpant a fejlődésem és valóban kissé belefásultam a sakkozásba, még inkább a versenyzéssel járó életmódba, hogy mindig úton voltam, az egyik versenyről a másikra, az egyik hotelből a másikba költöztem. Nem volt sem barátom, sem barátnőm, vágytam a társaságra, az átlagos civil életre.
Polgár Zsuzsa vetette fel, mi lenne, ha Amerikába mennék egyetemre. Mi több, az ő közbenjárásának köszönhetően ösztöndíjat is kaptam a Webster Egyetemen.
– Nem sakkozóként, hanem forgatókönyvírást tanult. Honnan jött az ötlet?
– Talán furcsa, amit mondok, de van hasonlóság a kettő között. Egy jó forgatókönyvet is fel kell építeni, mint egy játszmát, és a problémák megoldásához ugyanúgy kreativitásra van szükség. S nyilván az is hatott rám, hogy amikor versenyeztem, úton voltam, az volt az egyetlen szórakozásom, hogy filmeket néztem.
– Mindkettő alkotófolyamat?
– Igen, így is mondhatjuk, de persze tanulás nélkül egyik területen sem lehet magasra jutni. Nem azzal a kész tervvel mentem ki Amerikába, hogy ezt szeretném tanulni. Fél éven keresztül először én is intenzív angolkurzusra jártam, utána fél éven keresztül nemzetközi kapcsolatokat hallgattam, ami azonban nem kötött le. Egy év után kezdtem el forgatókönyvírással foglalkozni, sőt, mondhatom, komplex médiaképzésben részesültem.
– Melyik film, szerző a kedvence?
– A filmek közül talán a mai napig a Good Will Hunting Matt Damonnal, Ben Affleckkel, Robin Williamsszel. A sorozatok közül a Yellowstone, aminek forgatókönyvét a kedvenc szerzőm, Taylor Sheridan írta. Még Jordan Petersont említeném meg, akinek a 12 szabály az élethez című könyve rám is nagy hatással van.
– Öt évet töltött Amerikában. Mennyi időt szánt akkor a sakkra?
– Legfeljebb napi három órát. Nap közben éltem az egyetemisták életét, újra elkezdtem sportolni, úszni, kondizni, este kilenctől éjfélig sakkoztam, már amikor rá tudtam venni magam.
Lékó Péter nem csak a tábla mellett kulcsjátékos
– Tavasszal aztán hazatért, azóta újra profi sakkozóként él, a szeptemberi sakkolimpián a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt. Hogyan talált vissza a sakkhoz?
– Több szálon futott a történet. Az Amerikában töltött évek alatt is piszkált a dolog, hogy sakkozóként még van feladatom, nem jutottam a végére, hogy mire is lehetnék képes. Majd a magánéletem is újra a sakk felé terelt. Megszakadt a kapcsolatom az amerikai barátnőmmel, így végképp elvetettem a gondolatot, hogy esetleg kinn maradok, megpróbálom megszerezni a zöldkártyát. A sakkolimpia is nagy lökést adott. A Magyar Sakkszövetség több év után végre valóban tett érte, hogy eredményesen felkészüljünk és a legjobb csapattal álljunk ki. Visszatért Lékó Péter és Rapport Richárd, közös edzőtáborokat tartottunk, Lékó Péter tényleg önzetlenül segítette valamennyiünk felkészülését.
– Öt forduló után holtversenyben az élen álltak, majd az India elleni, kalkulálható vereség után is nyertek még két mérkőzést, az utolsó három forduló viszont szerencsétlenül alakult. Már-már beleélték magukat az éremszerzésbe?
– Én mindenképpen… Nem is alaptalanul. Legyőztük Ukrajnát és Örményországot is, méghozzá megérdemelten. Igen, a vége pechesen alakult. Az Egyesült Államoktól elszenvedett vereségért nem kell szégyenkezni, de aztán Szerbia és Spanyolország ellen is csak döntetlenre futotta, így lettünk végül tizenegyedikek.
Olimpiai érem és 2700-as Élő
– Kárpótlás, hogy tábladíjat érdemelt ki, tíz partiból szerzett hét ponttal egyéni ezüstérmet vehetett át?
– Természetesen örülök neki, hogy jó formában sakkoztam, de csapatversenyen az egyéni eredmény másodlagos. Az olimpia összességében mégis jó élmény, mert valóban csapattá kovácsolódtunk, és mindenkit fűt a bizonyítási vágy, hogy a következő olimpián érmet szerezzünk.
– Ugyanebben az összeállításban?
– Lékó Péter hivatalosan ugyan még nem jelentette be, hogy a jövőben is vállalja a játékot a válogatottban, de személy szerint én nagyon bízom benne, hogy így dönt. Vele együtt nem reménytelen az érem. Indiát és talán az USA-t szinte képtelenség megelőzni, de a harmadik helyért versenyben lehetünk.
– Egyes vélemények szerint az indiai sakkozók tömeges felbukkanása miatt még nagyobb a konkurencia, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Egyetért ezzel?
– Maximálisan. Érdekes jelenségként az Élő-pontok az elmúlt évben visszaestek, nagy átlagban mindenki vesztett húsz-harminc pontot. Még Magnus Carlsen is... Mégpedig azért, mert az indiai sakkozóknak általában alacsonyabb a pontszámuk, mint a tudásuk, s amikor Indiát elhagyva beszállnak a nemzetközi versenyekbe, akkor felborítják az addigi egyensúlyt.
– Személy szerint hogyan tovább? Milyen céljai vannak a sakkozásban?
– A sakkolimpia megerősített abban, hogy professzionális felkészüléssel képes vagyok még fejlődni. Az edzőtáborok mellett akkor szekundáns is segítette a munkámat. A szövetség, személy szerint Polyánszki Zoltán elnök úr mindent elkövet annak érdekében, hogy a jövőben is megteremtse ezeket a feltételeket. Addig is egyedül dolgozom napi öt-hat óra elemzéssel. A következő két-három évet a sakkozásra szeretném fordítani, remélem, sikerül elérni a céljaimat.
– Azaz?
– Jelenleg 2653 az Élő-pontom, amivel a hetvenötödik vagyok a világranglistán. Szeretnék bekerülni az első ötven közé, amihez, úgy kalkulálok, 2680 pontot kellene elérni. Ha minden optimálisan alakulna, talán a 2700-as álomhatár sem lehetetlen.
