Legutóbb 1984. október 17-én győzte le a magyar válogatott Hollandiát, akkor a rotterdami világbajnoki selejtező végén 2-1-es sikernek örülhettünk . Már aki: a jelenlegi magyar válogatott játékosai közül senki sem élt még akkor, olyan régen volt. Egy negatív sorozatot azonban már az októberi, budapesti meccsen megszakított Marco Rossi csapata, hiszen a Puskás Arénában elért 1-1- volt az említett rotterdami győzelem óta az első meccs, amelyen legalább ki nem kaptunk a hollandok ellen.

Idegenben viszont még inkább gyászos a múlt: a legutóbbi négy alkalommal egyszer sem úszta meg a magyar válogatott öt kapott gól alatt Hollandiában. Időben visszafelé haladva 8-1, 5-3, 6-1 és 7-1 volt oda az elmúlt harminc évben, amikor holland földön lépett pályára a válogatott. A nagy vereséget mindenképpen elkerülné a Rossi-csapat, amely szeptemberben a németektől kapott ötgólos pofonból tanulva októberben már újra munkáscsapatként védekezett a hollandok ellen, ennek eredménye lett az 1-1.
De Jong és Weghorst lehet a hollandok új fegyvere
– Budapesten azért nem működött jól a tervünk, mert nem találtunk szabad embereket. Nem feltétlen a terven kell változtatni, inkább fejlődni szeretnénk a saját játékunkban – jelentette ki Ronald Koeman, a hollandok szövetségi kapitány a meccs előtt, aki a játék gyorsításában sokat vár a visszatérő Frenkie de Jongtól.
A Barcelona középpályása 2023 szeptembere óta nem játszott a holland válogatottban, egy elhúzódó sérülés miatt sokat kellett kihagynia az elmúlt egy évben, október óta viszont újra játszik klubjában, az FC Barcelonában. – Ő nagyon okos játékos, aki az ütem gyorsításával is képes kijátszani az embereket. Látja a megfelelő pillanatokat, hogy nyomást helyezzen az ellenfélre a labdával – riogatott Koeman.
A holland sajtó szerint a hollandok másik, Budapesten be nem vetett fegyvere a középcsatár Wout Weghorst lehet, mert az Ajax gólvágója rendelkezik azzal az elemi ösztönnel a kapu előtt, ami szükséges egy olyan zártan védekező csapat ellen, mint amilyen a magyar. Az igaz, hogy Weghorst idén öt gólt jegyez a válogatottban, míg a Budapesten a helyén bevetett Joshua Zirkzee és Brian Brobbey együttvéve egyet.